Technológiai óriások a migráns munkavállalókért – nem halt meg az amerikai álom

Coalition for the American Dream – koalíció az amerikai álomért. Ez a neve annak a mozgalomnak, melyet azért indítottak az amerikai informatika óriáscégei, hogy továbbra is alkalmazhassanak migráns munkavállalókat.

A Reuters hírügynökség exkluzív értesülései szerint a Google, a Facebook, a Microsoft és mintegy két tucat cég által támogatott szervezet a washingtoni honatyákhoz kíván fordulni: ne fosszák meg Amerikát azoktól a tehetséges emberektől, akik illegális migránsként érkeztek az Egyesült Államokba, ahol azóta igen sokat tettek az ország gazdaságáért és ezen belül is főként azért, hogy Amerika megőrizhesse a vezető szerepét az informatikai forradalomban. Nem véletlenül van a szervezet központja San Franciscóban, ahonnan az informatikai forradalom kiindult. Azóta ezerszámra érkeztek tehetséges fiatalok a világ minden részéből Kaliforniába és az USA más, a technológiai fejlődésben élen járó államaiba. Obama elnök számukra hirdetett meg egy munkavállalási programot, mely körülbelül 900 ezer illegális bevándorlónak tette lehetővé azt, hogy dolgozzon és megvalósíthassa az amerikai álmot: feltörjön a nulláról indulva.

Ez a program került veszélybe szeptemberben, amikor Trump kimondta: vége! A Fehér Ház mostani lakója az elzárkózás híve: kerítést épít a mexikói határon és meggyorsítja az illegális bevándorlók kiutasítását az Egyesült Államokból. De a végső döntés nem az ő kezében van. Washingtonban a kongresszus hozhat új törvényt, mely pótolja Obama intézkedését, melyet Trump halálra ítélt. Ezért kezd el most lobbizni a Coalition for American Dreamers. A szervezet motorja a Mark Zuckerberg által még 2013-ban alapított fwd.us. Vagyis az Előre Amerika mozgalom. Ők kimutatták, hogy Amerika 25 legnagyobb cége közül 72% alkalmaz illegális migránsokat, akik sokat tettek hozzá a vállalat fejlődéséhez. Amikor értük lobbiznak a technológiai óriások, tulajdonképp magukért is lobbiznak. Meg az Egyesült Államok versenyképességéért. Hszi Csin-ping elnök Pekingben épp most hirdette meg, hogy Kínának az első helyre kell pályáznia a technológiai újítások terén is.

Az Amerikai Álomért koalíció bízik a sikerben, a honatyák megdolgozásában. Karácsony előtt kevés honatya akar azzal a tudattal hazatérni a választókerületébe, hogy sok migráns számára ez lehet az utolsó karácsony álmai országában, az Egyesült Államokban – érvel Todd Schulte, a forward.us. elnöke, aki a Reuters hírügynökségnek nyilatkozott arról, hogy küzdeni fognak azért, hogy a tehetséges illegális migránsok továbbra is kapjanak munkavállalási engedélyt az Egyesült Államokban.

Fotó: Pixabay

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez