Cheney: “Újra megtenném”

Kemény választ adott a CIA 9/11 utáni kínzási taktikáját ellenzőknek a Meet the Press (Találkozás a Sajtóval) című tévéműsorban Dick Cheney. George W. Bush egykori alelnöke olyan kínzási technikákat vett a védelmébe, mint végbélen át történő kényszertáplálás, vagy a vízcsöpögtetés az arcra. „Ezek működtek, abszolút jól működtek” – mondta Cheney, aki egyike volt azoknak a kormánytisztviselőknek, akik pontosan tudták, a CIA emberei milyen eszközökkel jutnak hozzá értékes információkhoz.

A Szenátus nemrég nyilvánosságra került jelentése kimondta, hogy a végbélen át történő táplálás orvosi szempontból szükségtelen volt. Cheney ezzel szemben azt állította a tévéműsorban, hogy éppen orvosi okokból táplálták ilyen módon a bebörtönzött foglyokat. Az ex-alelnök mutatott ugyan némi megbánást, de csak a tévesen letartóztatott és fogvatartott rabokkal szemben. Hibának nevezte például a német állampolgárságú Khaled El-Masri esetét, akit valaki más helyett tartottak fogva, és erőszakoltak meg több alkalommal a börtönben.

„Bármikor újra megtenném” – mondta Cheney. Az interjúban azt ismételgette, hogy a mit tettek, azt olyan bűnözők ellen tették, akik felelősek a szeptember 11-i terrortámadásért és annak előkészítéséért. Őt inkább azok a Guantánamóról és Irakban szabadon engedett foglyok zavarják, akik visszatértek a csataterekre. Emlékeztetett az Iszlám Állam vezetőjére,  Abu Bakr al-Baghdadira, akit az amerikaiak engedtek szabadon 2004-be, Irakban.

„Én inkább azok miatt a rossz fiúk miatt aggódom, akiket elengedtünk, és nem a kevés jó fiú miatt, akiket véletlenül ártatlanul tartottunk fogva” – mondta.

A program visszásságairól, amelyeket a CIA igazgatója John Brennan „gyűlöletesnek” nevezett Cheney mindössze annyit mondott: „ezekkel nekem semmi problémám sincs addig, amíg hasznunk van belőlük.”

A szenátusi jelentés lezárta az ügyet, de elítélte a a CIA akkori vezetését, valamint a Bush-adminisztráció azon tagjait, akik a programot felügyelték.  Dick Cheney azt üzente Ben Emmersonnak az ENSZ terrorizmus ellenes és emberi jogi főmegbízottjának, aki újra akarja indítani a meghallgatásokat az ügyben, hogy „nemigen tisztelem az ENSZ-et és azokat az egyéneket, akiknek fogalmuk sincs, miről beszélnek”.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez