Harry Pottert is az utcákra viszik a Pokémon Go készítői

Az elképesztő sikerű applikáció utódja lehet a varázslótanonc történetén alapuló játék, amely a kiterjesztett valóságot alkalmazva hódíthatja meg újra a közönséget.

A Pokémon Go az elmúlt évek egyik legnagyobb robbanása volt az applikációk területén: a 650 millió letöltés mellett számos szakmai díjat is bezsebelt, a többi között a játékfejlesztők által odaítélt legjobb mobiltelefonra tervezett játék díját, illetve az év applikációja címet is elnyerte a TechCrunch szavazásán.

Trees Street Pokemon Game House Pokemon Go Lawn

 

A játék mögött álló cég, a Niantic szerdán bejelentette, hogy egy újabb népszerű történetet, J.K. Rowling Harry Potter-sorozatát is átviszik a kiterjesztett valóságba a Warner Bros. és annak új leányvállalata, a Portkey Games segítségével. A rajongóknak nem is kell sokáig várniuk, hiszen a cég által közölt információk szerint 2018-ban már játszani is lehet a Harry Potter: Wizards Unite-ra keresztelt applikációval.

000hp

Egy blogbejegyzésben a Niantic vezérigazgatója, John Hanke úgy fogalmazott: „a játékosok megtanulhatják majd a varázslatokat, saját környezetüket, szomszédságukat és városaikat jobban megismerve vehetik fel a legendás szörnyekkel a harcot és csapatokat alkotva győzhetik le ellenségeiket”. Roxfort tehát hamarosan kiköltözik az utcákra – az előzetes tapasztalatokból kiindulva pedig nem kizárt egy újabb, világméretű hisztéria kirobbanása, ahogy az a Pokémon Go esetében is történt nem is oly régen.

Fotó: Warner Bros.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez