Ingyenes esernyőmegosztó program indul Kanadában

Vancouver utcáin mostantól nem jelent problémát, ha otthon felejtette az esernyőjét.

A népszerű kerékpármegosztó rendszerek mintájára startolt el Vancouverben az első esernyőmegosztó program az UmbraCity jóvoltából. A cég arra a problémára talált gyors és praktikus megoldást, amikor az ember otthon felejti az esernyőjét – ami az esős Vancouverben elázással vagy egy újabb esernyő megvásárlásával járt. Legalábbis eddig.

000umbreal

A cég alapítója a Vancouver Sun-nak elmondta, hogy a város utcáin elhelyezett automatizált állomásokon kell majd regisztrálniuk az igénylőknek az esernyőért, amit ott helyben meg is kapnak, és amint már nincs szükségük rá, egy másik helyszínen leadhatják. A kezdeményezés eredetileg a Brit Columbia Egyetemről indult, és jövő év elején fogja meghódítani a kanadai város köztereit.

000umbrac

A 20 érintőképernyős automata egyikéből felvett citromsárga esernyőt 24 órán keresztül használhatja átmeneti tulajdonosa – ingyen és bérmentve. Ezt követően körülbelül 1.5 dollárt kell fizetnie a használatért, ha elfelejtette volna időben visszavinni. A helyi lakosokon kívül a turisták is feliratkozhatnak az ingyenes tagságra, így garantáltan nem jelent plusz kiadást az esős idő és a ruhák is szárazon maradnak. A szolgáltatást az ötletadók szeretnék más helyeken is bevezetni, így az is elképzelhető, hogy hamarosan a többi esős nagyváros utcáit is ellepik a citromsárga esernyők.

 

Fotó: Facebook – UmbraCity

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez