Fejszével törtek be a luxusszállodába: 4 millió euró a zsákmány

Festőnek öltözött banditák lopóztak be a Ritz szállodába a hátsó bejáraton Párizsban. Fejszével betörték a kirakatok üvegét és kivették az ott bemutatott ékszereket. A rendőrség szerint több mint négymillió eurót zsákmányoltak.

Csakhogy mire menekülni akartak, a biztonságiak lezárták a hátsó kaput. A banditák nem estek kétségbe: kidobták a zsákokba összegyűjtött ékszereket az ablakon az utcára, ahol bűntársaik várakoztak. A szállodában rekedt három banditát elfogták. A zsákmány egy része is megkerült, mert egy motorral menekülő bandita elejtette az egyik zsákot. A rendőrség nagy erőkkel nyomoz, hiszen a Ritz Párizs legendás szállodájának számít.

1944-ben Hemingway, aki haditudósító volt az amerikai csapatok mellett, itt rendezte be a főhadiszállását. Mindent megivott a bárban, amit a nácik otthagytak. Ma a bár az ő nevét viseli. 1997-ben ebből a szállodából indult el végzetes útjára Diana hercegnő, a walesi herceg elvált felesége. A Mercedes hihetetlen tempóban hajtott és a közelben egy betonfalnak ütközött. Diana hercegnő 36 éves korában meghalt…

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez