Egymilliárd dolláros biznisz 30 éves korban

A formatervezés borzasztóan munkaigényes – döbbent rá tanulás közben egy közgazdászhallgató lány Nyugat-Ausztráliában. Perthben az egyetemen legalább félévbe telt, amíg valaki egyáltalán eljutott a kezdő szintig. Nem lehetne olyan szoftvert írni, amellyel sokkal egyszerűbben menne mindez?

Melanie Perkins és barátja megírta a szoftvert. A lány pedig elrepült a Kaliforniába a Szilícium-völgybe, hogy befektetőt találjon.

Bill Thai, a startup cégek egyik jeles támogatója fogadta is, de nem nagyon figyelt rá. Ebédelt és közben állandóan telefonált. Pedig a csinos fiatal lány bevetette a kereskedelmi csodafegyvert: állandóan utánozta a partnere testbeszédét! Ezt ajánlják a tankönyvek, de Bill Thai esetében nem hatott. Vagy mégiscsak? Ha ő maga nem is szállt be pénzzel, de hasznos címeket és telefonszámokat adott. Így megindulhatott a vállalkozás. Amely arra az egyszerű ötletre épült, hogy az angolszász országokban a középiskolák évkönyveket adnak ki és azokat maguk tervezik. A Canva szoftver épp ezt könnyíti meg. Így aztán a  startup cég learatta először az ausztrál, majd az új-zélandi piacot. Ma már 179 országban vannak felhasználóik – több mint 10 millióan! A sikert látva Bill Thai is beszállt.

Minden szép és jó lenne? Korántsem. A BBC utánanézett a startup cég éves eredményének és az bizony veszteséget mutat. Akkor mégiscsak mitől számít egymilliárd dollárosnak a cég, melyet Perth városában, a mama szalonjában indított el a most 30 éves Melanie Perkins? Azért ilyen magas az összeg, mert a piacon ennyit ér! Startup cégek esetében mindig a növekedési potenciál az első. Miután igen dinamikusan nőtt a cég és az egész világon veszik a design szoftvert, ezért a nulláról indult vállalkozás értéke ma már egymilliárd dollár! Ez persze nem megy magától: Melanie Perkins – éppúgy, mint Bill Gates annak idején – kimaradt az egyetemről. Business First! Ausztrália ennek a vállalkozószellemnek is köszönheti, hogy a fejlett államok közül egyedül itt volt töretlenül válságmentes a gazdaság növekedése az elmúlt 25 évben. Melanie Perkins pedig, aki még mindig együtt van barátjával és üzletfelével, minden energiájával arra tör, hogy a felhasználók számát 10-ről 100 millióra növelje és persze hogy végre nyereségessé is tegye startup cégét, melyet jelenleg egymilliárd dollárra értékel a világ.

Fotó: Career Contessa

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez