A Harvardon szerzett doktorátust a kínai gazdaság irányítója

Rendet kell teremtenünk a rosszul teljesítő hitelek piacán! – ezzel a katonás felhívással lepte meg olvasóit a pekingi Zsenmin Zsipao.

A Kínát vaskézzel kormányzó kommunista párt központi lapja egy nagyon fontos elvtárs véleményét közölte, de nevet nem említett. Jól értesült pekingi tudósítók szerint Hszi Csin-ping elnök jobb kezéről van szó, aki most Davosban is kifejthette: merre fejlődik a világ második legnagyobb gazdasága? Idén ő pótolja főnökét, Hszi Csin-ping elnököt Davosban.

Liu He 65 éves és immár ő irányítja Kína pénzügyeit. Korábban az ötéves gazdasági tervek fő konstruktora volt. Tanulmányait Pekingben kezdte, de az Egyesült Államokban folytatta. 1995-ben a Harvard egyetemen szerzett doktorátust közgazdaságtanból. Aztán idén ősszel bekerült a 25 tagú Politikai Bizottságba, Kína hatalmi központjába. Nem kis feladattal kell megbirkóznia, hiszen Kínában a hitelezés hálója áttekinthetetlen. Az viszont köztudott, hogy a hitelállomány a háromszorosa az éves GDP-nek! A valós szám minden bizonnyal még magasabb. A rosszul teljesítő hitelek a pénzügyi rendszer stabilitását fenyegetik. Ehhez jön még az, hogy Trump elnök – épp a davosi világgazdasági fórumra időzítve – megkezdte kereskedelmi háborúját Kína ellen. Tavaly Hszi Csin-ping kínai államfő tüzes beszédet mondott a szabad kereskedelem mellett. Valójában azonban a kínaiak egyáltalán nem olyan elszántak a szabad kereskedelem mellett, ha a saját hatalmas belső piacukról van szó. Hszi Csin-ping elnök viszont az őszi pártkongresszuson megígérte: szélesebbre tárják a kaput a külföldi befektetők előtt. Mi lesz akkor a kínai tőkepiacon? Hogy tudja fenntartani a stabilitást a pekingi vezetés a pénzügyi piacon? Ezért hozta be a Politikai Bizottságba a Harvardon doktorátust szerzett Liu Het, aki most Davosban mondhatja el a több mint ezer politikusnak és üzletembernek: mire számíthatnak Kínában, amely immár nyíltan arra törekszik, hogy átvegye az első helyet az Egyesült Államoktól a globális gazdaságban.

Fotó: Liu He / South China Morning Post

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez