Peking nemrég felkarolta a Dél-afrikai Köztársaság nukleáris projektjét és november 7-én a felek megállapodtak arról, hogy három atomerőművet építenek az afrika országban és az erről szóló szerződést december 4-én írták alá az államfők. A kínai bankok adják a kölcsönöket, valamint két atomfizikai egyetem is diákokat küld „szakmai gyakorlatra” és oktatókat a dél afrikai atomtudósok kiképzésére.
A találkozón számos jelentős szerződést írtak alá a felek a kereskedelem, befektetések, kulturális kapcsolatok és közös külpolitikai álláspontok területén. Dél-afrikai Köztársaság eddig is Kína legnagyobb kereskedelmi partnere volt a kontinensen, miközben Pretoria Pekingtől vásárolja a legtöbb árut. A kínai vezetés támogatta leginkább az ország felvételét a BRIC-be, amelynek neve azután BRICS-é változott. Pretoria 2011-ben lett tagja a szervezetnek, de két évvel később már Dél-Afrikában tartották a BRICS találkozót. Az eddigiektől eltérően, most kevesebb eredménnyel zárult le a konferencia. Egy 50 milliárd dollár kezdőtőkével induló közös fejlesztési bank létrehozását tűzték ki célul, amely komoly kihívója lett volna a Világbanknak és az IMF-nek. Ez azonban akkor még meghiúsult. Viszont más kérdésben közös álláspontot alakítottak ki, mint a szíriai válság; a ciprusi pénzügyi válság; a dollár nemzetközi szerepének felváltása; NATO afganisztáni kivonulása és az iráni atomprogram.
A Dél-afrikai Köztársaság lett Kína egyik legfontosabb helyőrsége Afrikában és évek óta nagyon erős Kína-barát politikát folytat. Ugyanakkor az elittel ellentétben, a lakosság már kevésbé szimpatizál a kelet-ázsiai országgal. Egy 2014 eleji felmérés szerint a megkérdezettek 45 százaléka „nagyon pozitívan” nyilatkozott Kínáról, miközben 40 százalék „nagyon elutasító” volt a kínaiakkal szemben.
Érdekes módon a lakosság elsősorban nem a gazdasági befolyás növekedésétől félt, hanem a „kulturális imperializmustól”. Kétségtelen, hogy az olcsó kínai áruk behozatala dömpingáron nem tesz jót a helyi termelőknek és a két ország kereskedelmében már négy milliárd dollárt tesz ki deficit, de a dél-afrikaiak szerint a kínai zene, film, televízió és könyvek importja sokkal nagyobb veszélyt hordoz magával, mint a kínai áru. Egy 2013-as közvélemény-kutatásban a válaszadók hatvan százaléka “nem kedveli” a kínai művészeti, irodalmi és egyéb alkotásokat, sőt többen országos importtilalmat vetnének ki ezek ellen. A Dél-afrikai Köztársaságban 2014 elején tüntetések voltak azzal kapcsolatban amikor kiderült, hogy a kormány tantervbe akarta bevenni a mandarin nyelv oktatását, de végül bevezették azt a meglévő 11 nyelv oktatása mellé.
A kép forrása: Europress/AFP