Merkel Párizsban és csapdában

Macron reformjait a német kormány egy része támogatja, a másik nem.

Alig alakult meg az új német kormány, Angela Merkel azonnal Párizsba sietett, hogy Macron elnökkel együtt végre megindítsa az euróövezet tervezett reformját. Jelenleg a bankunió szerepel az első helyen. A francia és a német álláspont még nincs szinkronban és akkor még nem beszéltünk az eurózóna másik 17 tagállamáról. Min vitatkoznak most Párizsban? Macron elnök azt javasolja: legyen egységes költségvetés az eurózónán belül. Vagyis Németország vállalja fel a többiek államadósságát! Erről Merkel kancellár egyelőre hallani sem akar: nyíltan megmondta ezt első televíziós nyilatkozatában. Mindenki vállalja a felelősséget a saját adósságáért. A berlini kormánykoalíció két tagja sziklaszilárdan kitart emellett, míg a harmadik, a szociáldemokraták lelkesednek Macron elképzeléseiért. A pénzügyminiszter, Olaf Scholz szociáldemokrata a német kormányban. A francia-német vitának különösen nagy aktualitást ad Itália, a maga csillagászati államadósságával, ami több mint 1300 milliárd euró.

Az eurózóna harmadik legnagyobb gazdasága nincs épp irigylésre méltó helyzetben: az államadósság óriási és állandóan növekszik. A gazdasági szakértők megszorító csomagot javasolnak, de erről a lakosság hallani sem akar. Kiderült ez a hónap elején megtartott választásokon, ahol arattak a protesztpártok: az Öt csillag és az Északi Liga. A felelősen gondolkodó baloldal és Silvio Berlusconi veszített. Kormányképes többség nincs a láthatáron. Ilyen körülmények között kellene elindítani az eurózóna reformját, mely természetesen kihat azokra az EU tagállamokra is, melyek nem tagjai az eurózónának. Macron elnök terve, melyet Merkel kancellár is elvben támogat, a gyakorlatban valósítaná meg a kétsebességes Európa tervét. Eszerint versenyképessé kell tenni az euróozónát a globális piacon. Az EU többi tagállamának fel kell ajánlani a belépést az eurózónába. Aki nem lép be, azzal jóval kevesebbet kap majd az uniós alapokból. Az is lehet, hogy semmit sem…

Erről tárgyalt a reformebéden az Élysée-palotában Merkel német kancellár és Macron francia elnök, akik politikai pályafutásukat kötik hozzá ehhez a reformhoz, melytől az eurózóna fellendülését várják. Az idő sürget: Franciaországban a vasutasok épp most jelentettek be sztrájkot áprilisra, Németországban pedig egyre jobban erősödik az euroszkeptikus szélsőjobboldali Alternative für Deutschland párt, mely jelenleg a második helyen áll a közvélemény-kutatások szerint. Merkelnek és Macronnak életszínvonal emelést kell produkálnia, ha azt akarják: a választók is támogassák az eurózóna reformját.

Fotó: a francia elnök és a német kancellár a 2017. májusi NATO-csúcson / Reuters

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez