Még mindig nem tudják, hol csapódik be április 1-jén a kínai űrállomás

Szakértők szerint akár egy európai ország területén is földet érhet a meghibásodott műhold.

Továbbra is bizonytalan a sorsa annak a kínai űrállomásnak, amely 2016-ban vesztette el a kapcsolatot Pekinggel: a Mennyei Palota 1 ugyan elenyésző méretű a Nemzetközi Űrállomás méretéhez képest, mégis okozhat némi bonyodalmat, ha az a forgatókönyv érvényesül, mely szerint egy vagy több darabja a Földbe csapódik. A jelenlegi adatok szerint április 1 a dátum, amikor a mesterséges égitest eléri a Föld légkörét, azt azonban még nem tudják, konkrétan hol. Becsapódását ugyanis több tényező is befolyásolja, az egyik ezek közül a Nap aktivitása.

Az Európai Űrügynökség tájékoztatása szerint az északi szélesség 43. és a déli szélesség 43. foka között bárhová érkezhet az objektum, tehát Spanyolország, Franciaország, Portugália és Görögország területén is van esély a becsapódásra. A nemzetközi aggodalmak ellenére Kína továbbra sem ismeri el ennek eshetőségét. Korábban csak annyit közöltek kínai részről, hogy az űrállomás nagy része el fog égni, amikor belép az atmoszférába, a maradék hulladék pedig a tengerbe fog zuhanni.

Jó hír, hogy arra valóban nagyon kicsi az esély, hogy a Mennyei Palota 1 bármekkora méretű darabja valakit eltaláljon: körülbelül egymilliószor kevesebb, mint megnyerni a Powerball főnyereményét. Az űrkutatás történetében eddig csak egy esetet tartanak számon, amikor valakit mégis eltalált egy űrből érkező tárgy, de szerencsére ő sem sérült meg a találkozáskor.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez