Abe: „Japánnak és Kínának szüksége van egymásra”

„Japánnak és Kínának szüksége van egymásra”- mondta Abe Sinzo japán miniszterelnök az ázsiai-csendes-óceáni csúcstalálkozót követően. „Úton vagyunk afelé, hogy elválaszthatatlanok legyünk.” 

 

 

 

 

Peking és Tokió közös történelmére elég fagyos kapcsolat a jellemző, főleg a  kelet-kínai tengerek szigeteivel kapcsolatos viták és a második világháborús események miatt. A kínai elnök, Hszi Csin-ping hétfőn találkozott Abe Sinzo japán miniszterelnökkel a Gazdasági Fórumon, melynek idén Kína a házigazdája. A világ második és harmadik legnagyobb gazdaságának diplomáciai találkozója talán reményt adhat az esetleges együttműködésre.

Abe Sinzo egy nyilatkozatában elmondta: reméli, hogy a jövőben gyakrabban tudnak párbeszédet folytatni, de pontos részleteket nem árult el. „A világ sok országában várják, hogy javuljon a viszony Japán és Kína között. Sok vezető jelezte nekem: örül annak, hogy létrejött ez a találkozó.”

Kína és Japán szoros kapcsolatban áll egymással, ami a gazdaságot illeti, de a politikai feszültségek évtizedek óta ott vannak a két ország között, főként Japán második világháborús hódításai miatt. Közben Peking egyre rendíthetetlenebb abban, hogy megerősítse szuverenitását a kelet-kínai és dél-kínai tengeren. A Japánnal fenntartott kapcsolat akkor zuhant mélypontra, amikor Tokió államosította a Szenkaku szigeteket a kelet-kínai-tengeren. Kína, amely a szigeteket Diaoyus-nak nevezi, azzal vádolta Japánt, hogy ezzel felborítja a törékeny egyensúlyt. Japán nem volt hajlandó elismerni még a létezését sem a követeléseknek.

A tárgyaláson szó volt arról, hogy erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy a helyzet ne csússzon ki az irányításuk alól. Egyébként a találkozó elég formálisra sikeredett, a feszült hangulatot pedig már a kézfogás is jelezte: Hszi Csin-ping nem is reagált Abe Sinzo üdvözlésére. A japán kormányfő később azt mondta a médiának, hogy kérte: hozzanak létre egy forró drótot a tengeren zajló összecsapások megelőzésére.

Két japán tisztviselő az AFP hírügynökségnek azt mondta: a 30 perces tárgyaláson egyik fél sem említette a szigetek kérdését, sem a Jaszukuni szentélyt, ahol a japán katonákra emlékeznek. Abe Sinzo tavalyi látogatása a szentélybe komoly felháborodást és dühöt váltott ki Pekingben és Szöulban. Kína és Dél-Korea szerint sértő, hogy a miniszterelnök megtisztelte azokat, akik komoly bűnöket követtek el a második világháború idején.

Az Egyesült Államok is örül a találkozónak, annak a lehetőségnek, hogy csökkenhet a feszültség Kína és Japán között – mondta Ben Rhodes helyettes nemzetbiztonsági tanácsadó.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez