Macron közvetíteni akar Trump és Putyin között

Hamarosan háromnapos hivatalos látogatást tesz Washingtonban Emmanuel Macron, aki ezen a héten Strasbourgban fejtette ki a nézeteit az illiberális demokráciáról, és tárgyalt Angela Merkellel az EU reformjairól.

Korábban a német kancellár volt az amerikai elnökök elsőszámú partnere Európában, de ez megváltozott. A Macron látogatását előkészítő francia diplomaták szerint szoros személyes kapcsolatot sikerült kiépíteni a francia államfőnek a meglehetősen szeszélyes Donald Trumppal, aki az apja lehetne Macronnak. “Szeretlek Emmanuel Macron!”- írta Twitteren az USA elnöke, aki nagyon élvezte párizsi látogatását. Annyira megtetszett neki a nagy katonai parádé a Champs Élysées-n, hogy elrendelte: Washingtonban is rendezzenek ilyet! A jó személyes kapcsolat persze nem garancia a sikerre, hiszen Trump kőkemény üzletember. Macron elnök Trump kedvenc jobboldali televíziójának, a Fox News-nak nyilatkozott.

Elsősorban az EU és az USA viszonya lesz a téma Macron háromnapos amerikai tárgyalásain. Trump kereskedelmi háborúja ugyanis érinti az Európai Uniót. Részben például úgy, hogy a Kínából Amerikába exportáló gyárak jelentős része európai tulajdonban van! Az EU és Kína egyaránt a WTO-hoz fordult Trump kereskedelmi háborújának ügyében. Ez lesz tehát Macron egyik csatája Trumppal. A másik Oroszország: Macron közvetíteni kíván Trump és Putyin között. Szíria miatt ugyanis ismét mélypontra jutottak a két óriás kapcsolatai. Macron nem akar újabb szankciókat Oroszország ellen. Trump habozik, de nagy rajta a hazai nyomás.

A harmadik téma, melyben Macron közvetíteni szeretne: Irán. Trump fel akarja mondani azt az egyezményt, melyet hat nagyhatalom – köztük az USA – kötött Iránnal annak nukleáris programjáról. Ha ez megtörténik, akkor megkezdődik a versengés az atomfegyverért a Közel-Keleten. Ezt az Európai Unió mindenképp el akarja kerülni, hiszen sokkal közelebb van ehhez a térségben, ahol a nukleáris fegyver bevetése példátlan katasztrófát okozhat. Nem beszélve a migránsáradatról, mely súlyos gondokat okozhatna egész Európának. Sikerül-e eredményekre váltani a szívélyes viszonyt Trumppal? Ez erősen kérdéses. Angela Merkel kancellárral is igen szívélyes Emmanuel Macron kapcsolata, de a gazdasági érdekek miatt alapvetően eltérnek a nézeteik az EU reformjait illetően. Hasonlóképp a személyes jó kapcsolat aligha old meg olyan komoly problémákat, mint a kereskedelmi háború, az Oroszországhoz vagy Iránhoz fűződő viszony. De hát nagy dolgokat akarni is elég.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez