Csak négy harcképes gépe van a német légierőnek

A kínos tényt a Der Spiegel közölte, megállapítva, hogy háború esetén mindössze négy Eurofighter gép lenne bevethető. Ez bizony édeskevés, bár a Luftwaffe szóvivője a Der Spiegelnek elmondta: a helyzet jobb mint tavaly.

128 Eurofighter gépe van a Luftwaffénak, de ezek egy része csak oktató és gyakorló repülésre alkalmas. Ám mégiscsak beszámolják a légierőbe, hogy szó ne érje a ház elejét.

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter nemrég Brüsszelben, a NATO-értekezleten bírálta azokat a tagállamokat, melyek elmulasztják hadseregük fejlesztését és Amerikától várják, hogy megóvja őket az orosz fenyegetéstől. Berlin a hadügyminiszter asszony szerint 12 milliárd euróval többet kért a következő költségvetési évben.

Mi a baj a légierővel? – tudakolta a Der Spiegel. Egyrészt az, hogy az ellenségfelismerő rendszer nem működik megfelelően, ezért a gépek háborús helyzetben nem lennének képesek megkülönböztetni a szövetséges harci gépeket az ellenségtől. A másik fő gond az, hogy a légierőnek kevés a rakétája. Emiatt összesen csak négy bevethető gépe lenne Németországnak háborús helyzetben, és ez messze alulmarad a NATO elvárásainak. Németország évek óta nem teljesíti a NATO-nak azt az elvárását, hogy a GDP 2%-át katonai célokra fordítsa. A németek tartózkodásának az az oka, hogy tudják: a szövetséges országokban sem felejtették el a Wehrmacht és a Luftwaffe világháborús ténykedését.

Másrészt pedig költségvetési gondok is jelentkeznek, hiszen a németek szisztematikusan csökkenteni akarják az államadósság hiányát. Emiatt nem biztos, hogy a hadügyminiszter asszony megkapja a kért plusz eurómilliárdokat. A kormány megosztott: a keresztény pártok, a CDU és a CSU inkább pártolják a katonai költségvetés növelését, míg a szociáldemokraták szívesebben fordítanának másra eurómilliárdokat…

Fotó: a Luftwaffe egyik Eurofighetere / Wikimedia Commons

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez