Életfogytiglan a főmandarinnak korrupcióért Kínában

A csúcsra tört az ambiciózus Szun Zseng-caj, de hátralevő életét börtönben kell töltenie. Vagyonát elkobozták. A bíróság szerint 170 millió jüan értékben (26,7 millió dollár) fogadott el megvesztegetést.

Nem is oly régen ugyanis még Kína legnépesebb városának, Csungkingnak az első embere volt. A 47 milliós város dinamikusan fejlődik, de ennek állandó kísérője a korrupció. A most elítélt főmandarin elődjét is korrupcióért csukták le. Igaz, neki felrótták azt is, hogy neje megmérgezett egy vállalkozó szellemű brit üzletembert is.

Mindez része annak a nagy korrupcióellenes kampánynak, melyet Hszi Csin-ping elnök rögtön azután meghirdetett, hogy hatalomra került 2012-ben. Még a teljhatalmú Politikai Bizottság tagjait sem kímélték: mind a most elítélt főmandarin, mind pedig az elődje tagja volt ennek a majd mindenható testületnek. Az ilyen magas rangú vezetőket általában megkímélik Kínában – hacsak nem szállnak szembe az első számú vezetővel. Csungking városának mindkét ura ezt a súlyos hibát követte el és emiatt tölti hátralevő életét börtönben. Hszi Csin-ping elnök pedig elérte: eltörölték a korhatárt, ezért nem kell nyugdíjba vonulnia. Addig marad Kína első embere, ameddig akar. A türelmetlen vetélytársak pedig a börtönben elmélkedhetnek arról, hogy a szerencse forgandó: az számít korrupt vezetőnek Kínában, aki szembekerül a kommunista párt főtitkárával és az ország elnökével, a majd mindenható Hszi Csin-pinggel.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez