Oroszország a világ egyik legolcsóbb piaca

Erről beszélt a világ egyik legnagyobb befektető cégének, az amerikai Templetonnak a főnöke, aki szerint hosszú távra kell gondolkodni. Eszerint az olaj hordónként ára, mely 60 dollár alá csökkent, hosszú távon 90-100 dollár körül alakul majd.

Oroszország a rubel mélyrepülése miatt a világ egyik legolcsóbb piaca lett- ezt hangsúlyozta a 78 éves Mark Mobius, aki Hongkongban nyilatkozott a Bloomberg hírügynökségnek. A Templeton főnöke, aki 45 milliárd dolláros befektetésért felelős (a Templeton a magyar államkötvények legnagyobb külföldi vásárlója), úgy látja, hogy az USA-ban és Kínában fellendülés van. Ezért ezek a piacok vonzóak a befektetőknek. Ugyanakkor azt tanácsolja az amerikai befektetőknek: ne zárkózzanak be az USA piacára. A globális részvénypiac 32%- a már a feltörekvő országokra jut. Ráadásul sok olyan cég van a fejlett világban, amely tulajdonképp a feltörekvő országokban csinál pénzt, vagyis jelentős részben odatartozik.

Mi van Oroszországgal? Az olcsó piacon nagyon sok jó befektetési lehetőség van, de problémát okoznak a szankciók, melyeket az USA és az EU alkalmaz Oroszországgal szemben. Ráadásul van politikai kockázat is: ha borul a rendszer, akkor nehéz a pénzt kihozni onnan. Ennek ellenére figyelembe kell venni, hogy a rubel leértékelődése javítja az export kilátásokat- mondta Mark Mobius, a világ egyik legbefolyásosabb befektetője.

Mik a legnagyobb veszélyek a jövőben? A defláció felgyorsulása vagy egy inflációs robbanás. Mindenki azt hiszi, hogy van elég pénz a piacon, hogy ezt kivédjük, de ez nem így van. Ezért olyan cégek papírjait kell keresnünk, melyek ki tudják védeni mind a két hatást. Ha például elszabadul az infláció, akkor képesek arra, hogy gyorsabban emeljék a saját áraikat, mint az átlag. Ehhez persze olyan termékek kellenek, melyek erre alkalmasak.

Mi volt a legnagyobb hiba, melyet elkövetett? Az, hogy sok készpénzt tartottam, és azt nem fektette be. Most már azt vallja, a pénzt akkor kell befektetni, amikor van. A befektetett pénz mindig nagyobb hasznot hoz, mint a készpénz!- hangsúlyozta a 78 éves Mark Mobius, aki egy évben legkevesebb 250 napot utazik, hogy megtalálja a legjobb befektetési lehetőségeket a globális piacon.

Fotó: Europress AFP Images

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez