A nemzeti összetartozás napja az Akvárium klubban

2010-ben foglalták törvénybe, hogy az 1920. június 4-i trianoni békeszerződés aláírásának évfordulója minden évben a nemzeti összetartozás napja. A Magyarság Háza 2011 óta szervez ezzel kapcsolatos programokat, az idén első alkalommal június 3-án és 4-én az Akvárium klubban. Az intézmény célja ezzel a rendezvénnyel is a határainkon belül és kívül élő magyar közösségek kapcsolatának erősítése.

Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatója most is izgalmas programot állított össze.

Csibi Krisztina
Csibi Krisztina

Az első nap a kolozsvári Amarillys Táncegyüttes reneszánsz táncbemutatójával és tánctanításával kezdődött, csatlakozva az idei Mátyás király Emlékévhez.

Amarillys Táncegyüttes

Ezt követően a Szent György Lovagrend Katonai Hagyományőrző tagozata tartott bemutatót, melyet a két nap alatt többször megismételnek.

A gyerekek voltak a célközönsége az erdélyi Stone Hill együttesnek, míg az Ego Sum a fiatalokhoz szólt elsősorban.

Az Ego Sum együttes
Az Ego Sum együttes

Az első nap talán legnépszerűbb programja a székely irodalmi humorest volt. Újra kiadták Sántha Attila Bühnagy székely szótár című könyvét (a 2004-es első kiadás 18.000 példányban kelt el). A kötet szerzője és többek közt a szintén kézdivásárhelyi Muszka Sándor nagy sikerű estet tartottak.

Sántha Attila
Sántha Attila

DSCF0117

Muszka Sándor
Muszka Sándor

Az első nap zárásaként a felvidéki Estendon, valamint az erdélyi Maszkura és a tücsökraj adtak koncertet.

Az Estendon zenekar
Az Estendon zenekar

A programok alatt (mindkét nap) a Magenta Caféban külhoni ételek és italok bemutatója és vására, illetve solymász bemutató látható.

DSCF0045

A második nap – melyről szintén fogunk tudósítani – konferenciával kezdődik, de nem maradnak el  a kulturális műsorok sem koncertekkel, táncbemutatóval és gyermekprogramokkal.

DSCF0005

DSCF0110

DSCF0114

DSCF0179

 

 

(Visited 2 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez