Nagy siker volt – 2. nap az Akvárium klubban

Nagy sikerű programokkal folytatódott hétfőn a Nemzeti Összetartozás napjának rendezvénysorozata a főváros szívében, az Erzsébet téren. A szervező a Magyarság Háza volt.

Délelőtt a felnőttek a Nemzet és Közösség konferencián vehettek részt, míg a gyerekeket a Szent György Lovagrend Katonai Hagyományőrző tagozata vonta be műsorába. A kicsiket később Sebestyén István mesemondó is szórakoztatta, az előtérben pedig megcsodálhatták a solymászok madarait is.

DSCF0124

Sebestyén István mesemondó
Sebestyén István mesemondó

A délutáni program a Forrófalvi Hagyományőrző Táncegyüttes (Erdély) műsorával kezdődött. Moldvai táncokat adtak elő és bevonták a lelkes közönséget is.

Forrófalvi Hagyományőrző Táncegyüttes (1)

A legnépszerűbb program az első naphoz hasonlóan – akkor a Székely irodalmi humorest tetszett nagyon a közönségnek – a Volt Lokálban, az Akvárium “különtermében” zajlott. A marosvásárhelyi születésű Kulcsár-Székely Attila színművész Nyírő József: Halhatatlan élet című darabját adta elő.

Kulcsár-Székely Attila
Kulcsár-Székely Attila

Este még két koncert volt – az erdélyi No Sugar és a felvidéki Rómeó vérzik zenekarok mutatkoztak be nagy sikerrel.

No Sugar együttes
No Sugar együttes

A programok közt beszélgettem a külhoni ételek és italok vásárára érkezett árusokkal. Talán a forgalommal nem voltak nagyon elégedettek, de ennél fontosabbnak érezték, hogy jelen vannak ezen a jelentős eseményen és megismertethetik portékáikat. Elmondták: nagyra értékelik a magyar kormány támogatását, amely sok esetben a kisvállalkozásokat is segíti.

 

Potápi Árpád János államtitkár a külhoni ételek és italok vásárán
Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár a külhoni ételek és italok vásárán
(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez