Putyin-Trump csúcs lesz?

Amerikai és orosz diplomaták újabb csúcstalálkozót készítenek elő Putyin elnök és Donald Trump között – jelentette a moszkvai RIA hírügynökség egy magát megnevezni nem kívánó magasrangú diplomatára hivatkozva. Egyelőre az előkészítő tárgyalások folynak, még nincs megállapodás sem a csúcs időpontjáról, sem pedig a helyszínéről – közölte az orosz diplomata.

Az időzítés nem véletlen, hiszen ma kezdődik Kanadában a G7 csúcstalálkozó. Korábban Oroszország is részt vett ezeken, de akkor még G8-nak nevezték az ilyen csúcstalálkozókat. A Krím-félsziget annektálása miatt Oroszországot kitették az elit klubból, amely automatikus tárgyalási lehetőséget jelentett a nagyhatalmak vezetői számára.

A kanadai csúcs Oroszország távollétében sem lesz eseménytelen: Trump kereskedelmi háborúját egyhangúlag elutasítják a többiek. Macron francia elnök és Trudeau kanadai miniszterelnök szervezi az offenzívát Trump ellen. Az USA elnöke fogadkozik: kitart America First politikája mellett. Az Európai Unió július elsejétől több mint három milliárd dolláros válasz csomagot küld Trump büntetővámjaira.

Trump kereskedelmi háborúja közelebb hozta egymáshoz az EU-t és Oroszországot. Merkel német kancellár és Macron francia elnök nemrég Oroszországban járt. Trump abban bízik: mindenki számára fontosabb az amerikai piac, mint az egységes szembenállás. Kérdés, hogy ki jár sikerrel Kanadában, ahol az USA, Kanada, Nagy-Britannia, Németország, Franciaország, Olaszország és Japán vezetői tartanak csúcstalálkozót.

Fotó: a két elnök a tavalyi G20 csúcson Hamburgban / Wikimedia Commons

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez