Kerülik az embereket: egyre több állat tér át az éjszakai életmódra

A túlélés érdekében egyre több vadon élő emlős választja az éjszakát a nappalok helyett, ami a termékenységi rátákra is hatással van.

Hat kontinens állatvilágát vizsgálták meg a Berkeley Egyetem kutatói, hogy kiderítsék: milyen hatással van az állatokra az emberi tevékenység. A Kaitlyn Gaynor PhD hallgató által vezetett analízis alapjául 62 különböző emlősfajról összesen 76 tanulmány szolgált, ezeket vetették össze egymással. A GPS követővel és mozgásérzékelő kamerákkal rögzített adatokból kiderült, hogy a vizsgált emlősök 83 százaléka jóval aktívabb éjszaka, ha a közelükben élő emberek zavarják őket. A nappali és éjszakai tevékenységek aránya ebben az esetben akár 68 százalékra is eltolódhat az éjszakák javára.

A kutatónő csapata a zavaró emberi tevékenységek közé sorolta a vadászatot, a túrázást és a mezőgazdaságot is. Az állatok leginkább ezek hatására változtatnak életmódjukon. A ragadozóknál és a növényevőknél egyaránt megfigyelhető volt a tendencia, ami a későbbiekben hatással lehet a tápláléklánc alakulására is, és az állatfajok fejlődésére is.

A Science hasábjain publikált tanulmány szerint világszerte alacsonyabb a termékenységi mutatójuk és túlélési esélyük azoknak az emlősöknek, melyeknek hosszabb távon kellett elviselniük a zavaró emberi tevékenységeket. Vannak azért pozitív hozadékai is a változásnak: mivel az állatok arra törekednek, hogy elkerüljék az embereket, kevesebb támadástól és az állatokról az emberekre átterjedő betegségtől kell tartani a jövőben.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez