Miről beszélnek maguk között a nyelvészek?

A nyelvészek agya úgy működik, mint a nyomozóké: itt is ki kell deríteni, hogy mi miért van, utánajárni, felfedezni, bele nem nyugodni – mondják a hozzáértők. Kutatásokat végeznek, szótárakat állítanak össze, rendet raknak a nyelvi zűrzavarban, tanítanak, könyveke írnak a nyelvészek. Nyaranta pedig összegyűlnek, hogy táborban beszéljék meg mindezt.

Az idén is izgalmas nyelvi kéréseket boncolgató előadókat hívott meg vasárnapig a sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Múzeumba és a széphalmi Magyar Nyelv Múzeumába Balázs Géza, a nyelvésztábor alapítója és szervezője. A Manyszi, azaz a Magyar Nyelvi Szolgáltató Iroda sorrendben már ötödik táborban szó esik az örökzöld nyelvészeti kérdésekről épp úgy, mint az újabb kutatásokról.

Míg tavaly a jogi nyelv sajátosságai alkották a program gerincét, az idén távolabb tekintenek az előadók – térben is, időben is. Balázs Géza például anyanyelvünk magyarsága mellett India – háromszáz év egyben címmel is tartott vetített képes előadást, Kiss Róbert Richard Prima Primissima-díjas újságíró utazásokról, nyelvekről, élményekről mesélt, például egy olyan kaukázusi népcsoportról, a kinaligokról, akiknek a nyelvét senki, de senki nem érti – önmagukon és a kutatókon kívül. De akadnak történelmi témák is és szó esik a többi között új mondatelemzési modellről, a számítógép és az emberi nyelv viszonyáról vagy éppen a sajtóban elkövetett leggyakoribb nyelvi vétségekről – írja a FrissMédia..

Ezúttal is számos könyvet mutat be a társaság, Balázs Géza: Az álmok nyelve, A fenntartható anyanyelv, Halmai Tamás: Alfonz, a barátom. Korrektorglosszák, Grammatika és oktatás; Wacha Imre: Kvaterkázás című kötetét, valamint A Magyar Nyelvtudományi Társaság történetét, Aporné Kincses Kovács Évától. A múzeumok éjszakáján a most 10 éves és tavaly ”Az év múzeuma” címmel kitüntetett sátoraljaújhelyi Kazinczy Múzeumban kihirdetik az év szavait is. A programban vannak koncertek és kiállítások, az utóbbiak közül szombaton nyílik a Népi gyermekmondókáink világa – Karácsony Fanni és Pomozi Péter interkatív tárlata.

Részt vesznek sárospataki művelődési sétán is, avatott vezetővel kirándulnak a feltárás alatt lévő sátoraljaújhelyi várhoz és egy borászattal is megismerkedtek – hisz mégis csak táborról van szó – a nyelvészek. Akiknek tudományága azért rendkívül izgalmas, mert a nyelv folyton változik, megújul, átvételekkel gazdagodik, formát bont – így soha nem válik kimeríthetővé, végképp megismertté.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez