Több pénzt kap a Bundeswehr

Trump elnök szokott nyers modorában sürgette Németországot és néhány más NATO-szövetségest, hogy emeljék meg katonai kiadásaikat, mert az USA nem akarja egyedül vállalni a terheket.

A NATO elvben arra kötelezi a tagállamokat, hogy az éves GDP 2%-át költsék katonai célokra, de az európai szövetségesek nagy része – köztük Németország és Magyarország – ezt évtizedek óta elmulasztja. Németország GDP-je 3.652 milliárd dollár volt a CIA-évkönyv szerint. Ehhez képest a felemelt katonai költségvetés 42,9 milliárd euró, vagyis messze elmarad a két százaléktól. A tavalyi költségvetésnél viszont 4 milliárd euróval magasabb, vagyis jelentős az emelkedés. A Handelsblatt megírja, hogy az óvatos Olaf Scholz pénzügyminiszter 675 millió euróval emelte az előzetes költségvetés számait, melyeket nemcsak Trump bírált a tengerentúlon, de Ursula van der Leyen hadügyminiszter asszony is Berlinben. A németek páncélosai ugyanis elavultak és hétköznapi felszerelések is hiányoznak. Nincs például elég golyóálló mellény vagy téli felszerelés a Bundeswehrben.

Kérdés, hogy a felemelt katonai költségvetést elégnek tartja-e majd Donald Trump, aki hamarosan Európába érkezik, hogy részt vegyen a NATO csúcstalálkozóján. A németek azt ígérik, hogy 2014-ben elérik a GDP 2%-át a katonai költségvetéssel. Németországban nemcsak azért fogták vissza a Bundeswehr fegyverkezését, mert vigyáztak a költségvetés egyensúlyára. Berlinben tisztában voltak azzal, hogy a két világháború után a németek fegyverkezése gyanakvást és ellenérzéseket válthat ki egyes szövetséges országokban is. Ráadásul Berlinben nemigen hisznek az orosz fenyegetésben sem, pedig Donald Trump épp ezzel indokolja a fegyverkezési kiadások növelésének a szükségességét. Igaz persze, hogy maga Trump a NATO-csúcs után találkozik Putyinnal Helsinkiben. A következetesség sohasem tartozott Donald Trump erényei  közé…

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez