Fesztivál Gombaszögön – sikertörténet a nemzetpolitika

2014-15 óta a gazdasági típusú támogatások előtérbe kerültek, az oktatási és kulturális mellett- hangsúlyozta Szilágyi Péter helyettes államtitkár a gombaszögi fesztiválon rendezett nemzetpolitikai beszélgetésen. A politikus kiemelte: kiemelt cél az identitáserősítés, a családtámogatás, a szülőföldön boldogulás segítése.

Kántor Zoltán, a Bethlen Gábor Alapkezelő Nemzetpolitikai Kutatóintézetének igazgatója hangsúlyozta: 2010-ben lényegében újjá kellett építeni a nemzetpolitikai intézményrendszert. Az elért eredmények alapján a nemzetpolitika sikertörténet, de tovább kell dolgozni, hiszen Dél-Tirol és Katalónia, tehát az autonómiával rendelkező területek kivételével a kisebbségek lélekszáma Európában mindenhol csökkenő tendenciát mutat.

20180717_gombaszog_0018_k

A munka szerves része az óvodafejlesztési program. Szilágyi Péter elmondta: összesen 152 új óvoda készül el, ebből 32 a Felvidéken, s összesen 412 óvoda újul meg a Kárpát-medencében. Sok bölcsődében is magyarul nevelik majd a kisdedeket.

20180717_gombaszog_0038_k

Kántor Zoltán érdekes kutatási eredményekről is beszámolt: a Szlovákiában élő fiatalok 29-30 éves korukban házasodnak csak, és alacsony gyerekvállalási kedv jellemzi az itt élőket. Az adatok a magyarországihoz hasonlóak. Kárpátalján sokkal hamarabb alapítanak családot az ott élő magyarok, és szívesebben vállalnak gyermeket. Emiatt Kárpátalján fogy legkevésbé a magyarok száma. Erdélyben a fogyás legfőbb oka az asszimiláció mellett, hogy kétszázezren kivándoroltak szülőföldjükről.

20180717_gombaszog_0040_k

Ha a gombaszögi tábor után 9 hónappal magyar gyermeke születik egy résztvevőnek, mivel segítik? – kapott izgalmas kérdést a helyettes államtitkár. Babakötvény-anyasági támogatás (magyar igazolvánnyal), bölcsőde, óvoda, iskolák, vállalkozói program, s minden magyarul – hangzott a válasz.

20180717_gombaszog_0021_k

Örökös ingyen gombaszögi bérletet érdemelnek az itt fogant gyermekek – tette hozzá tréfásan Kántor Zoltán.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez