Rekordméretű katonai költségvetést írt alá Donald Trump

716 milliárd dollárt költhet a Pentagon a következő pénzügyi évben. Az erről szóló törvényt egy katonai támaszponton írta alá az Egyesült Államok elnöke New York államban. Obama elnök idején kisebb volt ugyan a katonai költségvetés, de hogyha az inflációt is figyelembe vesszük, akkor nem jelentős a növekedés.

Trump arra buzdítja a NATO szövetségeseket, hogy költsenek többet katonai célokra. A legutóbbi NATO csúcson bírálta a szövetségeseket, akik nem költik a GDP 2%-át katonai célokra. Sőt azt javasolta, hogy emeljék ezt az arányt 4%-ra. Egyedül az USA költ ennyit katonai célokra, hiszen Amerika a világ csendőrének a szerepét játssza.

A katonai költségvetésről szóló törvény bírálja Törökországot amiatt, hogy az oroszoktól vásárol S400-as rakétavédelmi rendszert, mely nem kompatibilis a NATO szisztémájával. Trumpnak amúgy is a begyében van Törökország, mely nem enged szabadon egy amerikai tiszteletest. Emiatt Trump védővámot jelentett be Törökország alumínium- és acélexportjára. A hírre a török líra árfolyama zuhanórepülésbe kezdett.

Korábban Trump bírálta a kínaiakat, mert informatikai cégeik /ZTE és Huawei/ kémkedtek az USA-ban, illetve megszegték a szankciókat Észak-Koreával és Iránnal kapcsolatban. A mostani költségvetési törvény is tartalmaz bírálatot a két kínai cég címére, de nem zárja ki őket az USA piacáról.

Donald Trump az amerikai fegyverek eladását külföldön fontos feladatának tekinti. Európában Lengyelország és Románia jeleskedett ezen a területen. Mindkét állam többmillió dollárért vásárolt amerikai fegyvereket megerősítve ezzel szövetségesi kapcsolatát az Egyesült Államokkal.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez