Bálna a Temzében: évek óta ez az első beluga, ami felúszott a folyón

Az állatot az uszályok közelében látták, pedig azok veszélyeztetik a biztonságát. A hatóságok arra kérték az embereket, hogy kerüljék el a belugát.

Az RSPCA állatvédelmi szervezet is vizsgálja azt a bejelentést, mely szerint egy beluga úszkál a Temzében Kelet-Londonban. Kent és Essex irányába mozog – adja hírül a Világszám. A bálnát egy brit madarász kapta lencsevégre, majd posztolta a képet a Twitteren is. Dave Andrews szerint az állat az uszályok között úszott és táplálkozott, több ezer kilométerre természetes élőhelyétől, a sarkvidéki vizektől.

Bennyt – így nevezték el a furcsa jövevényt – azóta már mentőcsapat is figyeli, ennek tagjai rögtön a a segítségére sietnek majd, ha veszélybe kerül. Most megfigyelik és követik, amíg vissza nem tér a nyílt vizekre. Az embereket arra kérték, hogy kerüljék el, ne zavarják meg a mozgását – adta hírül a BBC.

00000000000000belugga

Az előző belugaészlelés 2015-ben volt, Northumberland közelében, előtte pedig Észak-Írország vizeiben is láttak egy példányt. Londonba is tévedt már korábban egy bálna: 2006-ban szintén a Temzében kötött ki egy állat, akkor azonban nem volt sikeres a mentőakció, az ötméteres bálna  elpusztult.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez