Kínában a jövő hónaptól már tesztelik a londiner robotokat

Az Alibaba jóvoltából a mesterséges intelligencia fénysebességgel tör be a szállodaiparba. A szobaszervizt hamarosan emberek helyett már robotok végezhetik a szállodákban.

Az Alibaba kínai technológiai cégóriás legújabb vívmányával megreformálhatja a szállodaipart – és jó néhány munkahelyet is megspórolhat a szállodaláncoknak. A mesterséges intelligencia fejlesztésben is élen járó vállalat bemutatta “Space Egg” nevű robotját, amely a londinereket helyettesítheti. Jövő hónaptól kezdik a tesztelését a kiválasztott kínai hotelekben, elsősorban a szobaszerviz-szolgáltatásra.

000000000000000000robot

A robotok amellett, hogy kézbesítik a vendégek rendeléseit és felveszik a szennyes ruhákat, képesek lesznek majd válaszolni is a felmerülő kérdésekre, köszönhetően a mesterséges intelligenciának. Mozgásukat pedig lézeres és radaros érzékelők mellett egy előre telepített térkép segíti.

000000000000spac

A Space Egg képes lesz majd magától hívni a liftet,  utazni az emeletek között, tehát teljesen önjáró lesz, a vendégeket pedig arcfelismerő szoftverrel azonosítja majd. Az Alibaba közleménye szerint a tesztelések után összegzik a kutatók az eredményeket, és amennyiben a robotok beválnak, kórházakban, éttermekben és irodákban is alkalmazzák majd őket.

(Visited 2 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez