Egy férfi bosszúból felrakta a barátnőjét az Ebayre

A világ szinte minden tájáról licitáltak a hölgyre, akinek – szerencsére – van humorérzéke.

Dale Leeks-et a barátnője megtréfálta, ezért bosszúból úgy döntött, hogy a nőt a tudta nélkül felteszi az Ebayre, méghozzá használt autóként. Kelly fotója mellé olyan leírást gyártott, amilyent a gépjárművekhez szokás: “karosszériája meglehetősen jó állapotban van, de a használat jelei mutatkoznak rajta” és “állandó, nyafogó hangot ad ki”.

A férfi legnagyobb meglepetésére elkezdtek érkezni az egyre nagyobb ajánlatok: 24 órán belül 81.000 alkalommal tekintették meg a hirdetést és százan licitáltak a nőre. A legmagasabb ár 70.200 font volt, azaz csaknem 26 millió forint. Dale emellett több száz üzenetet is kapott az érdeklődőktől, ezekben próbakörre szerették volna elvinni Kellyt, valamint a szerviztörténetet is szerették volna megismerni – áll a METRO beszámolójában.

Minderről a főszereplő mit sem sejtett, de egy vacsoránál végül megosztotta a történetet vele a barátja, majd megkérdezte, hogy zavarja-e a dolog. Szerencsére a nő viccnek fogta fel a húzást, majd megkérdezte, hogy mennyit adnának most érte, és a férfit zavarná-e, ha valaki tényleg megvenné.

“Azt mondtam, hogy persze zavarna, de szívesebben sírnék egy Lamborghiniben vagy Ferrariban, ami sokat segítene az egész helyzeten. Mikor azonban látta, hogy mennyit adnának érte, egészen feldobta a helyzet, és azzal vágott vissza: “Ha az új tulajdonosomnak ennyi pénze van, akkor sokkal jobb életet tudna nekem biztosítani”. Végül aztán mindketten jót nevettek az egészen, az Ebay pedig eltávolította a hirdetést, mivel “emberi testrészek és maradványok” nem értékesíthetők a weboldalon.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez