Nagyra növő kis ország

A szegénység mind teljesebb körű felszámolását is szolgáló gazdaságpolitikával – az életkörülményeket javító intézkedésekkel – készül a jövő évre Togo.

Már tudja a 2014-es „végeredményt” a fociján kívül a gazdaságára is büszkén figyelő Togo. A jegybank gyakorlatilag tényként közölte az 5,5 százalékos növekedést, amit a Nemzetközi Valutaalap a saját mérései alapján visszaigazolt. A következő esztendőt is megnyugtató tervekkel várja a kis afrikai ország, a központi bank 5,8 százalékkal számol. Az ország egyik fontos gazdasági intézménye, a nemzeti hitel tanács dicsérettel illette az államot, mivel megfelelően alacsony szinten sikerült tartani az inflációt. A togói tervezési miniszter pedig a mikro-finanszírozási műveletekkel volt elégedett.  A költségvetés tervezetében többet költenek a szegénység felszámolására, a lakosság életkörülményei javítására, a bővülő állami bevételek révén pedig oda irányítanak befektetéseket, ahol a növekedésnek javulnak tovább a feltételei. Hosszabb távra is megtervezték a gazdaság fejlődését, például 2017-ben már 6,2 százalékos növekedésnek lesznek meg a feltételei. (Fotó:AFP)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez