Minden rendben van az olimpiai beruházásokkal

Rio de Janeiro polgármestere szerint a projektek sínen vannak és garantált az átláthatóság is.

Eduardo Paes, (képünkön)a 2016-os olimpiának otthont adó Rio de Janeiro polgármestere a napokban számolt be az előkészületekről. Azt mondta, hogy minden létesítmény építése a meghatározott menetrend szerint zajlik, kivéve a fedett kerékpár stadionét, amely néhány hetes késésben van.  „De ekkora lemaradás, két évvel az olimpia előtt még belefér” – mondta a polgármester. Az optimista nyilatkozatot persze bele kell helyezni a brazil realitások kontextusába,

A riói létesítményeken dolgozó nagy építőipari cégek közül ugyanis több ellen eljárás folyik. Érintettek az utóbbi évtized legnagyobb gazdasági és politikai botrányában, a Petrobras állami olajipari óriás homályos pénzügyeiben. A másik kínos tényező pedig az, hogy nyolc hónappal ez előtt, a Nemzetközi Olimpia Bizottság alelnöke a riói munkálatok megszemlélése után az mondta, hogy soha még ekkora elmaradást nem tapasztalt az olimpiai létesítmények építése során. Igaz néhány héttel ezelőtt, a nemzetközi olimpiai bizottsági alelnök már úgy nyilatkozott, hogy most sokkal jobban állnak a dolgok, mint fél évvel ezelőtt. Ezt az értékelést erősítette meg most a riói polgármester, aki azért abban nem lehet biztos, hogy a jövő is ilyen fényes lesz-e, tekintettel a nagy korrupciós botrányban érintett építőipar cégekre. (Fotó:AFP)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez