Törvénytelen a tervezett választás Kelet-Ukrajnában

Erről nyilatkozott nyolc európai állam és az USA képviselője az ENSZ Biztonsági Tanácsában.

November 11-én Donyeck és Luhanszk tartományban választásokat akarnak tartani, de ennek legalitását sem Ukrajna kormánya, sem pedig az ENSZ nem ismeri el. Az orosz nagykövet volt az egyetlen, aki védelmezte a tervezett választásokat, mondván: meggyilkolták a helyi vezetőt, Alekszandr Zaharcsenkót augusztusban. A négy éve tartó konfliktusban eddig már több mint tízezer ember halt meg Ukrajna keleti részén. Korábban a Krím-félszigeten népszavazást tartottak és ennek eredményeképp az orosz többségű ukrán tartomány Oroszország része lett. Ezt a változást külföldön jóformán senki sem ismeri el.

Az Európai Unió és az USA álláspontja a tervezett választással kapcsolatban az, hogy megsértené a minszki egyezményt. 2015-ben Ukrajna, Oroszország, Németország és Franciaország vezetői abban állapodtak meg, hogy csakis akkor lehet választásokat tartani Ukrajnában, ha azzal minden fél egyetért.

Donyeck és Luhanszk tartományban kikiáltották a helyi köztársaságot, de ezt senki sem ismeri el. Az orosz többségű terület Moszkvához húz, míg a kijevi ukrán kormány természetesen nem ismeri el ennek a szándéknak a jogosságát. Hamarosan Ukrajnában is választásokat tartanak és ez felszította a nemzeti indulatokat. Ukrajna soknemzetiségű állam: jelentős orosz kisebbség él benne. Sok más nemzeti kisebbség is megtalálható a negyvenmilliós országban, Kárpátalján több mint százezer magyar él. Valaha Ukrajnában hatalmas zsidó közösség is létezett, de a nácik több millió zsidót gyilkoltak meg ebben a régióban. A túlélők közül nagyon sokan kivándoroltak Izraelbe vagy az Egyesült Államokba. Avigdor Lieberman, Izrael jelenlegi védelmi minisztere is Moldovában és Ukrajnában töltötte ifjúkorát, amikor még mindkét állam a Szovjetunió része volt.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez