Hát én immár kit válasszak? – APEC-csúcs

Első ízben ért úgy véget a csendes-óceáni államok vezetőinek csúcstalálkozója, hogy nem adtak ki róla közös közleményt. Ezt a vendéglátó, Pápua – Új-Guinea vezetője jelentette be, hozzátéve, hogy valamiféle zárónyilatkozat azért lesz. Ezt majd néhány nap múlva teszik közzé. Miért nincs közös közlemény?

A résztvevők nem tudtak választani a kínaiak és az amerikaiak között 

A szavak háborúja egyre erősebb Amerika és Kína között. Az APEC-csúcstalálkozó idején jelentették be, hogy az USA és Ausztrália közösen épít új flotta-támaszpontot Pápua – Új-Guineában. Azzal indokolták a döntést, hogy a kínaiak szüntelenül nyomulnak előre a térségben. Az Új Selyemút program Ausztrália és az USA szerint nem más, mint a világ meghódítására irányuló nagy kínai terv. Ezt cáfolta nagy beszédben Hszi Csin-ping elnök, aki szerint nincs rejtett titkos program, az Új Selyemút nem más, mint a szabad világkereskedelemben való aktív részvétel. Kína jelenleg már a világ legnagyobb kereskedője, mely a szabadkereskedelmi elveket védelmezi az Egyesült Államokkal szemben. Hszi Csin-ping elnök történelmi példákat hozott fel arra, hogy aki protekcionista gazdaságpolitikát folytat, az kudarcra ítéli saját magát.

Hszi Csin-ping elnök a hónap végén találkozik Donald Trumppal Argentínában a G20 csúcs keretében. Az amerikai elnök többször is megfenyegette Kínát: ha nem lesz megállapodás, akkor újabb szankciók következhetnek, illetve a korábbi szankciók vámtételeit a duplájára emelhetik fel! A világ két legnagyobb hatalmának fokozódó szembenállása megosztja a Csendes-óceán térségének államait, de a többség az Egyesült Államokat támogatja, mert tart az 1,4 milliárd lakosú Kína előrenyomulásától. Ráadásul sok államban befolyásos kínai közösségek működnek, amelyek a gazdasági életben már ma is kiemelkedő szerepet játszanak /Ausztrália, Indonézia, Fülöp-szigetek, Malajzia stb./

Az Új Selyemút programot Hszi Csin-ping elnök hirdette meg abból a célból, hogy erősítse a nyitás folyamatát Kínában és növelje a kínaiak kereskedelmi lehetőségeit szerte a világban. Mindez aggodalmat keltett az Egyesült Államokban és az Európai Unióban, melyek veszélyeztetve érzik pozíciójukat a világban és egyes régiókban is, ahol a kínaiak befektetései és kereskedelmi szerepe oly jelentőssé vált, hogy az már függő viszonyt jelenthet Pekingtől.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez