Gyémánt helyett marha

Időben ismerik fel Botswanában a váltás szükségességét, kivált, mert bő másfél évtized múlva már nem találnak a földben kibányászható gyémántot. A jegybank vezetője pedig látja is, hogyan lehet folytatni.

Három „önismereti” paramétert tett közzé Botswana: Afrika legkevésbé korrupt országának, a kontinens leghosszabb ideje fennmaradt többpárti demokráciájának tekinti magát, ahol a világ egyik leggyorsabban növekvő gazdasága található. Linah Mohohlo, ( A fotón középen) a jegybank kormányzója az esztendő végén nyilatkozva arra helyezte a hangsúlyt, hogy hazája gazdaságának diverzifikálása az aktuális feladat. Meg kell erősíteni a turizmust, az agráriumon belül a szarvasmarha tenyésztést, továbbá az ipari innovációt, a vállalkozói szellemet. Ez azért lényeges, mert a botswanai gazdaság ugyan jól prosperál az egyetlen igazán húzó ágazat – a gyémántbányászat – segítségével, az exportbevételek 70 százaléka is innen származik, ám nem állhat egy lábon az ország. A jegybanki kormányzó már azt is látja, hogy a drágakő képes elfogyni 2030-ra, elengedhetetlen tehát a hangsúlyok áthelyezése. Figyelmeztető, hogy pillanatnyilag is 20 százalékos a munkanélküliségi ráta, a szegénységi küszöb alatt él a botswanaiak mintegy 45 százaléka. (Fotó:AFP)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez