Az erős szél okozhatta a hat halottat követelő dániai vasúti balesetet

Egy olyan hídon történt a baleset, amely a dán szigeteket köti össze egymással.

Legalább hat halottja van annak a Zealand és Fyn szigetek közötti balesetnek, ami reggel történt Dániában, két, ellentétes irányba haladó vonat között. Reggel 8-kor a Sotrebaelt-hídon egy személy és a teherszállító vonat haladt el egymás mellett és a nagy szél feltehetően nekicsaphatta a rakományt szállító vonat ponyváját a személyvonatnak, ami ezért vészfékezett.

A dán TV2 riportja szerint ekkor egy hangos csattanás hallatszott, majd a vonat megállt. A dán vasúttársaság azt a tájékoztatást adta, hogy az áldozatok Odense városából Koppenhágába utaztak. A rendőrség mindössze annyit közölt, hogy a vonat összeütközött egy tárggyal, de egyelőre még nem tudják pontosan, mi okozta a balesetet, melynek 16 sérültje is van. Az erős vihar megnehezítette a mentést a hídon, amelyet már korábban lezártak a közúti közlekedés elől, csak a vonatok járhattak rajta. A vizsgálat jelenleg is tart.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez