Örömünnep Algériában Bouteflika lemondása miatt

Olyan ez, mint a második felszabadulás – mondta Algírban egy tüntető a párizsi Le Monde tudósítójának.

Algéria 1962-ben vált függetlenné és azóta a szabadságot kiharcoló FLN és a hadsereg irányítja az országot. Most a hathetes tüntetés sorozat után a hadsereg késztette lemondásra Abdelaziz Bouteflikát, aki húsz évig volt Algéria elnöke. A tüntetők szerint nemcsak neki, de az egész régi gárdának távoznia kellene a hatalomból.

Ennek a valószínűsége csekély, hiszen a régi gárda épp azért tartotta eddig a tolószékből kormányzó Abdelaziz Bouteflikát az elnöki székben, hogy megőrizze pozícióit a hatalom csúcsán. Az elnök távozása aligha változtat a hatalmi piramis létén, legfeljebb azon belül lehet átrendeződés Algériában.

A hadsereg és a titkosszolgálat uralma a garancia arra, hogy az iszlamista szélsőségesek ne szerezzenek komoly befolyást az észak-afrikai országban. Ezért külföldön is aggodalommal figyelik az algériai eseményeket, melyek sok tekintetben az arab tavaszt idézik. A külföldi sajtó felidézi az egyiptomi példát: a legnépesebb arab országban megbuktatták Hoszni Mubarak elnököt. Utána iszlamista kormányzat került hatalomra, amely komoly zavarokat okozott az egész Közel-Keleten. Végül Sziszi tábornok a hadsereg élén átvette a hatalmat, és többe kevésbé visszaállt az az állapot, amely Mubarak elnök idejében létezett Egyiptomban. A szakértők jó része ezért úgy véli, hogy Abdelaziz Bouteflika ugyan távozott, de a hadsereg és a titkosszolgálat uralma megmarad Algériában.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez