Kém volt-e az ausztrál magfizikus, aki részt vett az amerikai atomprogramban?

A Szovjetunió 1949 augusztusában felrobbantotta az első atombombáját és ezzel komoly pánikot okozott az amerikai katonai vezetésben. Az Egyesült Államokban azzal számoltak, hogy az oroszok legkorábban 1953-ban lesznek képesek arra, amit az amerikaiak 1945-ben elértek: atombomba kifejlesztésére!

Ehelyett négy évvel korábban bekövetkezett a robbantás Kazahsztán egyik sivatagi részén. Az amerikai kémelhárítás rögtön munkába lépett, mert azt gyanította: hírszerzők nélkül az oroszok nem értek volna el ilyen gyorsan eredményt! Az amerikaiaknak megvoltak a saját gyanúsítottjaik, mindenekelőtt a Rosenberg házaspár, akiket ki is végeztek emiatt. De a briteket is kárhoztatták, miután feltörték a szovjet hírszerzés kódját. Ebből kiderült: egy német és egy ausztrál tudós együttműködött a szovjet hírszerzéssel! Mindkét tudósnak brit útlevele volt és mindketten részt vettek az amerikai atomprogramban Los Alamosban.

A német tudóst elkapták, de az ausztrált sosem ítélték el

Doktor Klaus Fuchs a náci Németországból menekült Nagy-Britanniába. Az életét féltette, mert kommunista volt és zsidó. 1950-ben a brit kémelhárítás letartóztatta és a meglehetősen brutális kihallgatás során bevallotta: a Szovjetuniónak kémkedett! Emiatt a maximális börtönbüntetést kapta, 14 évet. Ebből kilenc és felet le is ült. Majd kiutasították Nagy-Britanniából, ahonnan az NDK-ba távozott.

Doktor Eric Burhopot évekig megfigyelte a brit kémelhárítás, de sohasem lépett fel ellene. A jeles ausztrál magfizikus, aki Los Alamosban az amerikai atombomba-programon dolgozott, békeharcos lett. A titkos szovjet dokumentumok szerint kémkedett is Moszkvának. Csakhogy sem az amerikaiak, sem pedig a britek nem akarták, hogy kiderüljön: belelátnak az oroszok legtitkosabb kártyáiba is! Más bizonyítékuk pedig nem volt. Ezért, bár követtek az ausztrál professzort és lehallgatták a telefonját, soha nem hallgatták ki. Nem akadályozták meg a karrierjét: Eric Burhop a Royal Society, a legtekintélyesebb brit tudományos intézmény tagja lett. 1980-ban halt meg.

A szigorúan titkos szovjet dokumentumok titkosítását csak 15 évvel a halála után szüntették meg Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban. A CNN hírtelevízió összeállításából kiderül: dr. Eric Burhop minden valószínűség szerint fontos információkat adott át az oroszoknak az amerikai atomprogramról. Ezért sikerült a Szovjetuniónak már 1949-ben felrobbantania az atombombát.

A Szovjetunióban a titkosrendőrség főnöke, Lavrentyij Berija irányította az atomprogramot. Az ő megbízásából Kurcsatov akadémikus kapta meg a hírszerzői jelentéseket az amerikai atomprogramról. Kurcsatov akadémikus volt a szovjet atomprogram tudományos igazgatója, a hírszerzők információi alapján kulcsszerepet játszott az atombomba létrehozásában. Miután az oroszok is birtokába jutottak az atombombának, kialakult az elrettentés egyensúlya, mely megóvta a világot a harmadik világháborútól. Dr. Eric Burhop, a nagy ausztrál magfizikus ennyiben elérte célját, amikor békeharcosként a nukleáris leszerelésért küzdött Nagy-Britanniában.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez