Miért nem tudták meghódítani a rómaiak Germániát?

Add vissza a légióimat! – így fohászkodott halálos ágyán Róma első császára. Augustus császár, aki Germánia, a mai Németország meghódítására küldte Varust, azt a húszezer római katonát várta vissza, akit a germánok lekaszaboltak az időszámításunk után 9-ben.

A német sajtó szerint újra kell írni a történelemnek ezt a korszakát, mert az új régészeti leletek nem támasztják alá a régebbi verziókat. A németek hősi mítoszai szerint Arminius a teutoburgi erdőben legyőzte a római légiókat, melyeket korábban legyőzhetetlennek tartottak. Arminius, akit a németek Hermannak neveztek, ezzel elérte, hogy a rómaiak felhagytak a hódítással a Rajna keleti partján túl. De mi történt valójában?

Arminius, egy német törzsfőnök fia Rómában nevelkedett és jól ismerte a római szokásokat, beleértve a harci rendszert. Kiváló katona volt: Pannóniában a római csapatokkal együttműködve korábban levert egy lázadást. Varus, a római légiók parancsnoka megbízott benne. Ezt nem kellett volna tennie. Arminius Germánia uralkodója akart lenni és ezért csapdába csalta a rómaiakat. A most feltárt leletek szerint négy napig tartottak a harcok, amíg a germánok felmorzsolták a három római légiót Észak-Németországban, Osnabrück környékén. Arminius tudta, hogy a síkságon a rómaiak legyőzhetetlennek tűnnek, ezért az erdőbe csalogatta őket, ahol fokozatosan leszámolt velük. A győzelem teljes volt, de Arminius mégsem érte el a célját.

A római légiók vezérének fejét elküldte a svábok királyának. Ezzel az volt a célja, hogy jelezze: a világhódító Róma legyőzhető! Arminius akarta egyesíteni a germán törzseket, mondván: ő győzte le a legyőzhetetlennek tartott Rómát. Csakhogy a többi germán törzs nem fogadta el Arminius ajánlatát. Továbbra is paktálni akartak Rómával. A sváb király Varus fejét továbbküldte Augustus császárnak. Arminius eltűnt a süllyesztőben pedig ő aratta a legnagyobb katonai győzelmet a római császárság ellen.

Később Adolf Hitler rá hivatkozott, amikor megpróbálta indokolni: miért kell a németeknek uralniuk Európát. Hitler bukása után nemigen foglalkoztak Arminiusszal és a csatával, mely megállította a rómaikat Germánia elfoglalásában. A legújabb régészeti feltárások azt mutatják, hogy a rómaiak szívósan védekeztek, miután Arminius csapdába csalta őket. Még nagyon sok minden feltárásra vár, hiszen az egyértelmű bizonyítékok hiányoznak a csatatérről, bár a közelben sok elásott római pénzt találtak.

A légiók katonái valószínűleg sejtették, hogy számukra sok jót nem tartogat a történelem, de abban bíztak, hogy jönnek majd új hódítók, akik kiássák a pénzeket. Tévedtek. Augustus császár úgy döntött, felhagy Germánia megszállásával! A római birodalom határa a Rajnánál húzódott, ahogy ma is a bor- és a sörfogyasztás elválasztó vonala – írja a Handelsblatt, mely beszámol arról, hogy az ókori Germánia sorsát eldöntő csata egészen másképp folyt, mint ahogy azt a történészek eddig elgondolták.

(Visited 2 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez