Felejtsük el a nyugdíj-korhatárt!

Minden ötödik amerikai nem áll le 65 éves korában, mert fél attól, hogy öregkorában elszegényedik. Márpedig az egészségügyi kiadások az égben vannak már most is, az ingatlanok áráról és bérleti díjáról már nem is beszélve.

A tisztes megélhetéshez az utolsó fizetés 80%-a kellene nyugdíjként, de ehelyett 40-50% az átlag. Vagyis az életszínvonal csökkenése azonnal megindul – különösen az alsóbb kategóriákban.

1-2 millió dolláros megtakarítás kellene. Ennyi biztosítana gondtalan éveket a nyugdíjazás után – nyilatkozták azok a szakértők, akik a New York-i Bloomberg portálnak vázolták fel a 65 utáni évek pénzügyi perspektíváit. Kinek van 1-2 millió dolláros megtakarítása az Egyesült Államokban 65 éves korában? Meglepően kevés embernek! Elizabeth Kelly, aki az Obama kormányzat idején a Fehér Házban dolgozott, mint szociális tanácsadó, ma pedig a United Income igazgatóhelyettese, meglehetősen borús képet vázolt fel a baby boom nemzedék jövőjéről, vagyis a 2. világháború utáni húsz évben született igen népes generáció holnapjáról.

A nyugdíj-korhatárt elérők szegényebb része azért folytatja, mert nem tehet mást. Ide azok tartoznak, akiknek az éves jövedelme 40 ezer dollár alatt van. Nekik nulla a megtakarításuk. Sőt sokan mínuszban vannak, mert a felvett hiteleket kell törleszteniük! Nagyobb az adósságuk, mint a vagyonuk. A középső kategóriában / évi 40 ezertől 115 ezer dollárig/ a megtakarítás mindössze 60 ezer dollár. Ez édeskevés a nyugdíjas évekre. A legfelső kategóriában, amely évi 115 ezer dollár felett van, a megtakarítás átlagos összege 200 ezer dollár. Ez már valami, de távolról sem éri el a szükségesnek vélt 1-2 millió dolláros szintet.

Így aztán nem csoda, hogy minden ötödik amerikai 65 után is folytatja, miközben ez az arány 1985-ben még csak 10% volt. Két csoportot lehet megkülönböztetni: az egyik a kis keresetű réteg, amelyiknek nincsen más választása, mert addig kell dolgoznia, amíg lehet. A másik a jó keresetű diplomás csoport, amely sokkal jobb egészségi állapotban van. Közülük már nem mindenki kényszerből folytatja, hanem mert úgy érzi: még képes valamit létrehozni!

Az átlagjövedelem szépen növekedett 1985 óta: 78 ezret visz haza egy munkavállaló 65 éves korban egy évben, míg 34 éve még csak 48 ezret vitt. Csakhogy az árak még jobban növekedtek. A bérből és fizetésből élők nem jártak jól az elmúlt évtizedekben – derül ki a Bloomberg borús körképéből.

Igazában a baby boom nemzedékből azok jártak jól, akik sikeres vállalkozók lettek, mint Donald Trump vagy Bill Gates. A felső egy százalék vagyona annyi, mint az alsó ötven százaléké. Aki sikeresen vállalkozott vagy jól fektette be a pénzét, az sokkal jobban járt, mint aki munkával kereste a kenyerét. Ebben a rétegben egyáltalán nem ritkaság az 1-2 milliós megtakarítás, melyet a szakértők szükségesnek tartanak egy 65 éves amerikai polgár számára. A Bloomberg összeállítása nem velük foglalkozik, hanem az átlag amerikaiakkal, akik 2024-ben is egyre nagyobb számban választják majd azt, hogy tovább hajtanak. Az előrejelzések szerint öt év múlva, amikor a baby boom nemzedék legidősebb tagjai már 78 évesek lesznek, sokan nem állnak le az Egyesült Államokban 65 éves korukban sem, mert olyan öregkort szeretnének, melyet nem árnyékolnak be napi fizetési problémák.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez