Világmárkát épít a Virtuózok – jubileumi koncert készül

Több mint száz fiatal zenész mutatkozott már be a Virtuózok tehetségkutató sorozatban, mely az idén öt éves. Az évfordulóra nagyszabású koncerttel készülnek az év végén. Erre sztárvendégeket is várnak: Miklósa Erika operaénekes, a verseny zsűritagja mellett a kiváló fuvolaművészt, Andrea Griminellit.

A zenei tehetségek felfedezésére, kibontakoztatására létrejött Virtuózok olyan magyar találmány, amely mára meghódította a világot – mondta a decemberi hangversenyt beharangozó sajtótájékoztatón dr. Batta András Erkel Ferenc-díjas zenetörténész, zsűritag, a Kis Virtuózok Alapítvány elnöke. Aki arról is beszélt, hogy a nemzetközi zenei élet vezető muzsikusai látták meg benne a klasszikus zene megújulásának lehetőségét és példaként hozta fel az ügy iránt maximálisan elkötelezett Placido Domingót.

20190513_150314

A világ első klasszikus zenei tehetségkutató műsora már száznál is több fiatal muzsikussal ismertette meg a közönséget – az ünnepi koncerten, december 30-án a Művészetek Palotájában  újra láthatja a felfedezetteket a közönség. A különleges ünnepi est sztárvendége a tehetségkutató megszületésétől kezdve a Virtuózokkal tartó népszerű zsűritag, Kossuth-, Liszt Ferenc- és Prima Primissima-díjas operaénekesnő, Miklósa Erika és az olasz származású, a világ valamennyi jelentős színpadán megfordult Grammy-díjas fuvolaművész, Andrea Griminelli.

A művészeket a Virtuózok Kamaraegyüttes kíséri, amely Szüts Apor művészeti vezetésével 2019 februárjában alakult és a közeljövőben Placido Domingóval lesz tévéfelvétele. A régi kedvencek, a tehetségkutató eddig nyertesei közül az estén színpadra lép többek között a zongorajátékával mindenkit lenyűgöző Boros Misi, a csodagyerekként ismert Gertler Teo, a Benkó-díjas virtuóz klarinétművész Lugosi Dániel Ali és a vietnami származású fiatal operaénekes, Ninh Đức Hoàng Long.

20190513_145948

Ezen az estén mutatkozik be az 5. évad nyertes kamaraegyüttese is. Az majd június 7-én derül ki, hogy a nyolc induló közül ki nyeri meg a Kamara Virtuózok műsort. Az idén ugyanis a korábbiaktól eltérően nem szólisták, hanem kamaraformációk vetélkednek a Duna Televízióba és a Duna World csatornán péntek esténként – emlékeztetett a tehetségkutató alapítója, Peller Mariann.

A jubileumi koncerten fellép a nyíregyházi Cantemus gyermekkórus is, Szabó Dénes vezényletével. A Cantemus és a Virtuózok brandje eddig még nem kapcsolódott össze soha, pedig az utóbbi is fantasztikus színvonalú, hihetetlen szellemi aurájú – mondta el Batta András. Aki szerint ha van valami, ami a magyar zenei életet, a kodályi hagyományokat demonstrálni tudja és az egész világra hatással van, az a Cantemus gyermekkórus.

A Virtuózok jubileumi hangversenye december 30-án délután 3-kor és este 19:30-kor kezdődik a Müpában.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez