Líbia zavart kavart az olajpiacon

Az olajtermelés a fele lett a megelőző havinak, a világpiacon pedig elindult fölfelé az ár: Líbia belháborúja ezúttal már képes hatni a nemzetközi olajkereskedelemre is.

Miután rakétatalálat érte Líbia legnagyobb olajexportáló terminálját, Es Sidert a múlt hét közepén az egyre veszélyesebb belháborúk során, egyrészt tartósan terjedő tűzről, másrészt a Brent jegyzésének emelkedéséről kapott hírt a világ. Nem sokkal a fegyveres események után már a Brent olajfajta hordónkénti ára rendesen túllépte a 60 dollárt, a nyugati féltekén irányadó WTI amerikai könnyűolaj fajta ára is felfelé iramodott, túllépve az 56 dollárt.(A drágulás elérésébe Líbiának besegített Szaúd-Arábia is, ahol világgá kürtölték a jövő évi terveiket, főleg azt, hogy 80 dolláron stabilizálódik, azaz arra a szintre emelkedik az olajár.) A Líbiában kiújult harcok miatt az észak-afrikai ország olajtermelése napi 352 ezer hordóra esett, ami csaknem fele a novemberi átlagnak. (Fotó:AFP)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez