Óriási orvosi felmérés

Óriási vállalkozásba kezdenek brit tudósok a jövő év elején. Amerikai és más európai ország kutatóit bevonva a munkába több tízezer ember genetikai térképe alapján kívánják jobban megérteni a rák és más súlyos betegségek kialakulásának okait.

A kutatók elképzelése szerint a munkálatok három évig fognak tartani. Ez idő alatt mintegy hetvenötezer önkéntes ember genomját térképezik majd fel. A páciensektől levett mintákat és adatokat kórházak és gyógyszercégek fogják majd elemezni, természetesen név nélkül. Ekkora adatmennyiségből  számos következtetést lehet levonni, rengeteg betegségre lehet következtetni, ám a tudósok célja ezúttal az, hogy kiderítsék, hogy a különféle változatok milyen betegségekre hajlamosítanak.

A felmérésben lesznek teljesen egészséges emberek, és lesznek olyanok, akik ritka genetikai betegségben szenvednek. Az ő eredményeiket majd az egészséges rokonaik genetikai állományával fogják összehasonlítani, és a kapott eredményekből fognak következtetéseket levonni arra nézve, hogy mi alapján lehet azt mondani egyes emberekre, hogy inkább hajlamosak bizonyos betegségekre, mint mások.

A szakértők elvárásai szerint a három évig tartó folyamat alapvetően fogja megváltoztatni az orvostudományt. Ha minden a terveik szerint halad, akkor a betegségek előrejelzésében léphetnek hatalmasat előre, és megállapíthatnak bizonyos tipikus vonásokat egyes betegségek jeleiben.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez