Egy múzeumi hőérzékelő vette észre a mellrákot egy brit anyukánál

Szerencsére még a korai stádiumban sikerült elmenni az orvoshoz, de az életét így is megváltoztatta a kirándulás.

A 41 éves Ball Gill az iskolai szünetben látogatta meg a családját Edinburgh-ben, az Egyesült Királyságban, 2019 májusában. Úgy döntöttek, ellátogatnak a helyi Camera Obscura múzeumba, ahol az illúziók és a tudomány világát fedezhetik fel a látogatók. Az egyik fő attrakció a hőkamera az intézményben, mely felfedi a test hőtérképét. Az elsősorban szórakoztatásra kihelyezett eszköz életmentőnek bizonyult a brit édesanya esetében: a nő kiszúrt ugyanis egy sárgával jelzett hőfoltot mellénél, ami a többieknél nem volt látható. Ezt követően elment az orvosához, aki további vizsgálatokra küldte, ahol végül kiderült: a mellrák korai stádiumában van.

000mom2

Két operációval később most mondott köszönetet a múzeumnak, hiszen a hőkamera nélkül elképzelni is nehéz, mi történhetett volna. “Tudom, hogy nem ez volt a célja a kamerának, de nekem az egész életemet megváltoztatta a látogatás” – mondta a nő a METRO-nak.

A hőkamerát az orvoslásban  a test belsejében és a bőr felszínén zajló élettani vagy kóros folyamatok kimutatására használják. Az Amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerbiztonsági Hivatal (FDA) májusi közleményében ugyan figyelmeztetettt arra, hogy a thermográfiás/hőkamerás módszert nem szabad mammográfia helyett mellrák felfedezésére diagnózisára vagy szűrésére használni, ebben az esetben mégis hasznos volt, hogy a kamera észrevette a rendellenességet, melyet aztán orvosi segítséggel tudtak kezelni.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez