1 fontért vették a kínai a vázát, de kiderült róla, hogy 188 milliót ér

Rekord áron kelt el egy aukción a tárgy, ami hajdanán Csien-lung császár udvarában állhatott.

Egy nevét titokban tartó vásárló egy Hertfordshire-i adományboltban talált rá egy kínai vázára, amit 1 fontért meg is vett. Otthon aztán lefotózta és az eBayre töltötte fel a frissen vásárolt tárgyat, hogy némi profitért értékesítse. Ami azonban ezután következett, arra még az álmaiban sem számított. Az alacsony áron feltöltött vázáért ugyanis sorban érkeztek a licitálások, egyre magasabbra verve az árat, ami a tulajdonost arra ösztönözte, hogy megmutassa azt egy szakértőnek.

000vase2

A Sworders Aukciósház dolgozói végül megállapították, hogy a váza 1735 és 1796 között készülhetett, Csien-lung császár uralkodása alatt. Az egyik szimbólumból pedig az is kiderült, hogy nagy valószínűséggel maga a császár is használhatta, hiszen az egyik palotájából származik, és a császár kézjegyével is ellátták. Az egy fontért vásárolt vázát azóta már el is adta a szerencsés férfi, akinek az élete nagy fordulatott vehetett, mióta betért az adományboltba. Az összeg ugyanis, amiért elkelt a tárgy 484.000 font volt (több, mint 188 millió forint) – írja a METRO.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez