Most törték össze a szívét? Utazási iroda azoknak, akik frissen szakítottak

Az alapító szerint az utazás a legjobb módja annak, hogy valaki túltegye magát a szakításon.

Egy hongkongi üzletember meglátta a piaci rést és új szolgáltatást indított azoknak, akik frissen szakítottak. A Breakup Tours utazási iroda az összetört szívekre fókuszál, olyan élményeket kínálva, melyek segíthetnek feldolgozni a szakítást. Az alapító Stephen Chung korábban idegenvezetőként dolgozott, tehát már volt tapasztalata a turizmusban. Első szakítós útját influencereknek szervezte 2018-ban. A hirdetésre 650-en jelentkeztek levélben formájában. A feltétel ugyanis az volt, hogy küldjék el azt az üzenetet, amit az exüknek írnának.

people-3422435_1920

“Ezek voltak a legszívbemarkolóbb és legőrültebb történetek, amiket valaha is olvastam. Egy lány kapott egy fotót a barátnőjétől, amikor a barátja éppen “egyedül” utazgatott. A fiú a saját esküvőjén volt látható Okinaván – egy másik nő társaságában. Már hét éve voltak együtt, amikor a fotó alapján kiderült, hogy ő csak a szerető volt.”

suitcase-1412996_1920

Utazással lehet a legjobban felejteni a szívfájdalmat a cég szerint, ezért olyan élményeket kínál, melyek pszichológus közreműködésével segítenek. Egyelőre Japán, Tajvan, Thaiföld és Hongkong 10 városában elérhetők a szolgáltatások, melyekre az iroda saját appján lehet regisztrálni. A jelentkezők a terápia részeként olyan új dolgokat tanulhatnak, mint a fazekasság, tehetnek háromórás túrát imával egybekötve egy kínai szentélyben, a dühösebbek célba is lőhetnek, de egymás szakítós történeteit is elolvashatják a kíváncsi utazók. A lényeg: minél előbb túljutni az érzelmi válságon.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez