Két évszázad építészete: rehabilitálják a sokáig mellőzött építész zseni munkásságát

Harminc M. Mihály építészeti alkotásai a mai napig időtállóak, betöltik funkcionalitásukat, ezáltal a mai is sokat hangoztatott fenntarthatóságnak méltó képviselőjeként, a sokáig mellőzött építész alkotásait ezzel a kiállítással rehabilitálják, mely február 17-ig látogatható.

#Harminc: Két évszázad építészete címmel nyílt új kiállítás a FUGA Budapesti Építészeti Központjában. Harminc M. Mihály a legtermékenyebben, és a legtöbbet dolgozó alkotók közé tartozott, építészeti alkotásai rendkívüli minőséget képviselnek. Területi lefedettség szempontjából több országban is megtalálhatók munkái, így nemcsak Magyarországon és Szlovákiában találkozhatunk velük, hanem Szerbiában, Ukrajnában és Romániában is.

A 19. század végén alapította meg első budapesti építészeti irodáját. Azzal az elszántsággal érkezett fővárosunkba, hogy építész lesz. Első korszakát ekkortól számítjuk, ami kevésbé ismert a szakmai közönség számára. Mostanra, köszönhetően a levéltári anyagoknak, sikerült feltérképezni Harminc életútját, és ezáltal munkásságának ezen időszakát is jobban ismerhetjük. Már ebben a budapesti időszakban is jelentős alkotásokat hozott létre, amit a kiállításon bemutatott képek és tárgyak is jól mutatnak. Több jelentős irodával és építésszel dolgozott együtt a korban, mely egyben a historizmus időszakának is tekinthető. Negyvenöt építészeti alkotás fűződik a nevéhez, amiből tizenötöt sikerült beazonosítani, köztük lakóházakat, villákat, és templomokat is. Az Alföldön és a szülőföldjének számító Vajdaságban is számos templomot rekonstruált.

A századfordulót követően, Harminc figyelme Szlovákia felé fordult, és megkapta élete legjelentősebb, a Szontagh szanatórium építésének a megrendelését. A modern építészet képviselőjeként, olyan jelentős alkotások fűződnek a nevéhez, mint a pozsonyi Szlovák Nemzeti Múzeum, vagy a szintén pozsonyi Carlton szálló. 1922-ben Harminc végleg letelepedett Pozsonyban, ott tartott fent műtermet, és ott is élt halálig. A következő időszakában fiatal építészekkel, köztük a fiával, ifj. Milan Harminccal is együtt dolgozott, melynek hatása munkásságát is új irányba terelte, a funkcionalizmus jegyében alkotott.

Harminc munkásságáról elmondható, hogy rendkívül sokszínű, különös érzékkel rendelkezett a részletek terén, ami annak is köszönhető, hogy pozitívan viszonyult azokhoz a helyekhez, ahol épített. Életéről és munkásságáról monográfia született: a TRIO Publishing kiadása, ami egyelőre szlovák és angol nyelven érhető el, de a kiállítás megnyitóján elhangzott, hogy már megkezdték a magyar nyelvű változat elkészítését is.

A kiállítás szervezői a pozsonyi Szlovák Műszaki Egyetem Építészeti Kara és a TRIO Publishing kiadóvállalat, a megvalósulásában közreműködött a budapesti Szlovák Intézet.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez