Önfertőtlenítő szövettel lehet vírusmentes a tömegközlekedés

A vonatok, buszok, villamosok és metrók után a színházak és mozik is átvehetik a technológiát.

Egy francia cég találta meg a megoldást a tömegközlekedési eszközök tisztán tartására. A koronavírus járvány idején a buszok és vonatok, villamosok és metrók a fertőzés terjedésének egyik gócpontjai, hiszen rendszeres fertőtlenítésük nehezen megoldható, ami miatt sokan félnek használni őket. A Trajet kutatói viszont kifejlesztettek egy öntisztító szövetet, ami képes megölni a felületére kerülő baktériumokat és vírusokat. A szövetbe ugyanis olyan fémoxid részecskéket helyeztek el, amik ultraibolya fény hatására kémiai reakciót indítanak el. Ez a folyamat a fotókatalízis, mely során a baktériumok és a vírusok elpusztulnak.

A reakció természetes és mesterséges fényhatásra is beindul, és mindössze 1 perc szükséges, hogy szinte 100 százalékban hatástalanítsa a fertőzéseket. Így az üléseket folyamatosan tisztán lehet tartani, és nem kell attól félni, hogy valamit elkapunk utazás közben a felületükkel érintkezve. A technológiát már alkalmazzák Lyonban, és több, francia város is jelentkezett, hogy kipróbálnák az öntisztító szabadalmat. Ha szélesebb körben is beválik, a mozikra és színházakra is kiterjesztenék az alkalmazását, ami lelassíthatja a vírus terjedését és ezáltal biztonságosabbá teheti a közösségi élményeket a városokban.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez