Szíriai béketárgyalások Moszkvában? Tanácskozik az ellenzék Isztambulban

A Nyugat által támogatott szíriai Nemzeti Koalició vezetői háromnapos tanácskozást kezdtek arról az orosz javaslatról, hogy egyeztessék elképzeléseiket Asszad elnök megbízottaival Moszkvában.

Az Isztambulban folyó értekezletnek ezen kívül elnököt is kellene választania. A Nemzeti Koalició igen megosztott politikai alakulat: csak az tartja őket össze, hogy szeretnék megszüntetni Asszad elnök uralmát. Szíria elnöke az alavita kisebbség képviseletében van uralmon a vallásilag igen megosztott országban, ahol a polgárháború kezdetben, még 2011-ben a Nyugat teljes támogatásával indult meg Asszad elnök ellen.

Szíria államfője már akkor is figyelmeztette a nyugati nagyhatalmakat: olyan szélsőséges dzsihádharcosok is részesei az ellene küzdő erőknek, melyek vissza akarják hozni a sária világát. Az ISIS harcosai ki is kiáltották a Kalifátust Szíria és Irak egyes részein. Ezt követően az USA – Obama elnök felhívására – koalíciót szervezett az Iszlám Állam ellen. Asszad elnök felajánlotta támogatását, de nyugati részről ezt nem fogadták el. Így fordulhatott elő, hogy az USA és Szíria ugyanazokat a célpontokat bombázta a Kalifátus területén.

Oroszország – Iránhoz hasonlóan – kezdettől fogva kiállt Asszad elnök mellett. Az orosz javaslat Asszad helyzetének a megerősítését célozza. A Nemzeti Koalició nem utasította el a moszkvai békekonferencia tervét, de ragaszkodik az úgynevezett genfi formulához, vagyis a tárgyalásos politikai átmenethez. Elvben ezt Asszad elnök sem utasítja el.

A mostani elnöknek még az édesapja teremtette meg a jelenlegi rendszert Szíriában, mely elsősorban az alavita kisebbségre támaszkodik. A szövetségesei pedig Oroszország, és mindenekelőtt Irán. Asszad elnök megvédése fontos mind Teherán, mind pedig Moszkva számára, így a moszkvai békekonferencia esélyt kínálhat a rendezésre, ha a Nyugattal szövetséges Nemzeti Koalició is úgy dönt.

Fotó: Harcok Aleppónál december 18-án. Europress/AFP

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez