Szervezzen-e Olimpiát Észak-Korea?

A 2018-as Phjongcshang-i Olimpia szervezőbizottsága egyértelműen elhatárolódik attól az ötlettől, hogy Észak-Koreának bármi köze legyen az itt megrendezett sporteseményhez.

A dél-koreai Kangvon tartomány kormányzója, Choi Moon-soon vetette fel az ötletet, miszerint érdemes lenne megosztani az olimpiai játékok szervezését északi szomszédjukkal. Véleménye szerint fontos lenne a közös szervezés, ugyanis olyan, alacsony költségvetésű sportágak helyszíneit, mint a freestyle snowboarding jobban megérné Észak-Koreában létrehozni. “Mivel már régen elkezdődött az összes helyszín előkészítése, teljesen felesleges lenne bevonni Észak-Koreát” – mondta el a szervezőbizottság alelnöke, Kwak Young-jin.
“Véleményünk szerint már az erről való tervezgetések vagy kezdeményezések is negatív hatással lehetnek az Olimpia előkészületeire” – tette hozzá. A bizottság kijelentette, hogy bármilyen, a 2018-as sportesemény Észak-Koreával való megosztásával kapcsolatos ötletek komoly tervezés és valódi elképzelés nélkül egyszerűen megnehezítik a munkájukat. Choi később visszatáncolt és egy nyilatkozatban elmondta: felvetése csupán egy ötlet volt.

Fotó: Euopress AFP Images

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez