Megvette már a jegyét az idei riói karneválra?

Elkezdték a 2015-ös riói karnevál jegyeinek árusítását: a világ legnagyobb és leglátványosabb karneváli forgatagának fő attrakciójaként a szambaiskolák idén február 20 és 27 között lejtenek végig a Sambadromón, a karnevál másfél kilométeres fő sugárútján.

A karnevál hetén minden a táncról, a zenéről és a városba az idén is várhatóan megérkező csaknem egymillió turistáról szól. Negyvenezer jegy keresi gazdáját, és a  legtöbbet ezek közül abba az általános szektorba árusítják, ahol a többség állva nézi végig a parádét, de némi felárral széket is lehet bérelni. A legolcsóbb jegy 10 reál, az átlagos 220-320, a felső határ pedig a csillagos ég. A jegyek eladásával a LIESA céget bízták meg, és online is beszerezhetőek a belépők.

A világ leghíresebb karneválján, amelyet 1928 óta rendeznek meg a mai formájában, a város szambaiskolái adnak randevút egymásnak. Annak ellenére, hogy maga a karnevál eredetileg Olaszországból indult, a riói a maga kreativitásának, a látványos jelmezeknek és a táncosnők tudásának köszönhetően ma már ízig-vérig brazil: ezen a héten Rio de Janeiro a világ fővárosává válik, és akik nem vehetnek részt személyesen a forgatagban, azok is ízelítőt kaphatnak az ottani eseményekből a tévéállomásoknak köszönhetően.

Tavaly 1,3 millió ember ropta a táncot a város legrégebbi szambaiskoláinak felvonulásán. Rióban  tavaly  az Unidos da Tijuca iskola  győzött: a brazil Ayrton Senna F1-es pilóta halálának huszadik évfordulóját választotta fő témájául. Az iskola minden táncosa Senna életének egy-egy mozzanatára emlékeztető jelmezt hordott, mások a gyorsaságot idézve gepárd- és versenyló-jelmezben jelentek meg, de volt, aki Usain Bolt bőrébe bújt. Az F1-es szerelők jelmezében vonulók pedig funk ritmusra is ropták.

Sao Paolóban  tízezrek követték a Gavioes da Fiel szambaiskola parádéját, amely viszont tavaly a labdarúgó-világbajnokságok mindenkori legeredményesebb futballistájának, a 38 éves brazil Ronaldónak a karrierjét idézte meg kocsijaival, jelmezeivel.

Még titok, hogy most melyik iskola milyen programmal lép jelentkezik. Egy biztos: a felkészülési idő végéhez közeledve nagy az izgalom az iskolákban és az utcán is. A győzelem ugyanis nem csak dicsőséggel jár….

foto: getty

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez