Így növelné a népességszaporulatot a török kormány

A török kormány szerint itt az ideje, hogy a nők ne a karrierjükkel, hanem a családgyarapítással foglalkozzanak.

Ahmed Davutoglu török miniszterelnök egy ankarai sajtótájékoztatón jelentette be az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) legújabb jóléti programját, amely leginkább arról szól, hogy mit tesz a kormány a gyermekszám növelése érdekében. A török miniszterelnök szerint az ország gazdasági jövője „veszélyben van”, ha nem tudják megoldani az elöregedő társadalom problémáját. A televízióban is sugárzott beszédében azt mondta: a nőnek nem szabadna választania az anyaság és a karrier között.

A program szerint négy hónappal hosszabbítják meg az anyasági szabadságot, miközben lehetővé teszi a török nők számára, hogy részmunkaidőben dolgozzanak egészen addig, amíg a gyerek el nem éri az ötéves kort. A szülés után a párok 260 dollárt kapnak egyszeri segélyként, de akinek már ez a negyedik vagy az ötödik gyermeke, az több pénzt kap.

Recep Tayyip Erdogan korábban sem csinált titkolt abból, hogy azt szeretné: a török nők minél több gyermeket szüljenek az országnak. Decemberben egy esküvőn jelentette ki:

Egy gyerek a magányt jelenti, kettő a rivalizálást, három az egyensúlyt, a négy pedig a jólétet. Isten gondoskodik a többiről.

Törökországban ugyanis az elmúlt tíz évben lelassult a népességszaporulat, ma már egy százalék alatt van ez a mutató, s ezért a kormány kiemelt céljának tartja, hogy növelje a lakosság számát. Erdogan korábban  „hazaárulásnak” minősítette a fogamzásgátlók használatát, 2012-ben pedig be akarta tiltatni az abortuszt, de a közvélemény felháborodása miatt végül elállt ettől.

A kép forrása: Europress/AFP

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez