Iránnak „immunissá” kell válnia a szankciókkal szemben

A legfőbb vezető, Khamenei ajatollah szerint Irán nem fogadhat el a nemzeti büszkeséget sértő feltételeket az atomprogramról folyó tárgyalásokon.

 

Január 18-án folytatódnak a tavaly eredmény nélkül felfüggesztett tárgyalások az iráni atomprogramról a „hatokkal”, a BT öt állandó tagjával és Németországgal. Ha sikerül megállapodni az urándúsítási kapacitás limitálásáról, Irán a nemzetközi gazdasági szankciók enyhítésére, netán feloldására számíthat. Khamenei, a legfelső vallási tekintély és övé a végső, döntő szó a fontos politikai kérdésekben is, így a nukleáris programot illetően is. Mostani nyilatkozata, amelyet az IRNA hivatalos hírügynökség közölt, azt sejteti, hogy Irán nem hajlandó kompromisszumokra. Khamenei azt mondta: „Iránnak immunissá kell válnia a gazdasági szankciókkal szemben”. Vagyis: a szankciók maradnak, mert Irán nem adja föl atomprogramját. Rohani köztársasági elnök megnyilatkozásai viszont más szemléletet tükröztek: sok megfigyelő szerint az elnök halandó lenne engedményekre. Sőt azt is kifejtette, hogy Irán gazdasági helyzetének javulása politikai erősödését eredményezné. Pár napja meg azt hangsúlyozta, hogy a külföldi befektetők nem ellenségek, sőt ellenkezőleg, hozzájárulnak az iráni gazdaság felvirágzásához. Most az a nagy kérdés, hogy ellentét van-e a két vezető között, vagy csak munkamegosztásról van szó. Rohani a potenciális külföldi befektetőkhöz és az őt támogató hazai mérsékeltekhez és reformistákhoz szól. Khamenei viszont a kemény konzervatívokat, a forradalmi gárdát, a fegyveres erőket tartja „harckészültségben”, az ő permanens mozgósításuk az iráni rezsim stabilitásának egyik alapja. Persze munkamegosztás esetén is nagy kérdés, hogy miben nem ért egyet a két vezető, mert az biztos, hogy nem egyformák. Ha viszont komoly nézeteltérés van köztük, az nem sok jót jelent a külvilágnak, mert az iráni rendszer úgy lett „kitalálva”, hogy a döntő szó a legfelső vallási vezetőé, aki kézi vezérléssel irányítja a biztonsági szolgálatot és a fegyveres erőket is.  (Fotó:AFP)

(Visited 2 times, 2 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez