Öt év alatt ötszázezer dollárt adományozott fizetéséből Mujica

A szerény életmódjáról híres uruguayi államfő, José Mujica, öt éves kormányzása alatt elnöki fizetéséből mintegy félmillió dollárt adományozott jótékonysági célokra. José “Pepe” Mujica az összeg döntő többségét egy 2010-ben indított szociális lakásépítő projekt számára ajánlotta fel.

 

A világ egyik legszegényebb államfőjeként is számon tartott Mujica, mint mondta hosszú távon 50 000 családon kíván segíteni a “Plan Juntos” projekt keretein belül, amely erőfeszítés részeként 5 éves kormányzása alatt 400 000 dollárt adományozott a lakhatási program javára. Mujica példáját több párttársa is követte, így a Frente Amplio koalíció elnökasszonya, Mónica Xavier 150 000 dollárt utalt honoráriumából a “Plan Juntos” számlájára.

“Tisztában vagyok azzal, hogy ezzel nem fogom megváltoztatni a világot – mondja az egykori tupamaro gerilla – azonban úgy érzem, hogy ha lehetőségem adódik rá, kötelességem másokon segíteni”. A politikai aktivistát az erkölcsi és morális meggyőződése kell, hogy vezérelje – fejtette ki az elnök, aki szerint a társadalmi kötelezettségvállalás nem csak puszta frázisok pufogtatását jelenti.

“Sajnos a szolidaritás mostanában kiment a divatból, magáncégek olyan támogatásokat és adókedvezményeket igényelnek és kapnak, amelyeket valójában szociális célokra kellene költeni” – foglalta össze Mujica, aki szerint egy igazságos társadalom megteremtéséhez elengedhetetlen az, hogy az állam jól működő újraelosztási rendszeren keresztül biztosítsa az állampolgárok esélyegyenlőségét.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez